Samantha Downing: Ő kezdte

Samantha Downing előző könyve eléggé magasra tette a mércét, ezért ebből az olvasási élményből kiindulva, ugyanerre az élményre számítottam. Nem tartom ezt a könyvet rossznak, de sajnos minőségében semmiképp sem annyira jó, mint a szerző korábbi könyve.

A címe és a története egészen jó összhangban van egymással, de a borítója már sajnos egyáltalán nem talál ehhez a thrillerhez, még úgy sem, hogy tényleg vannak benne izgalmas részek.

Nagyon izgalmasan és figyelemfelkeltően indul be a regény története, és egyből érezni lehet rajta azt a fajta sejtelmes és titokzatos hangulatot, ami aztán végigkíséri ezt a könyvet.

A több idősíkban elmesélt történet mindig jó választás egy thriller esetében, mivel nagyon jó úgy olvasni végig az eseményeket, hogy nem csak a jelenbeli szálak izgalmasak, de a múltbeli szálak is, amelyek mindig magyarázatot adnak a szereplők cselekedeteire és döntéseire.

Elég sok fordulat és csavar van benne, ami miatt nem válik unalmassá vagy lapossá története, sőt kifejezetten olvasmányos.

A történet három testvér köré épül, akik nagyapjuk halála után, házastársaikkal egy autós kirándulásra indulnak. Ezt a kirándulást nagyapjuk tervelte ki és rendelte el végrendeletében, ami feltétele annak, hogy a testvérek megkapják nagyapjuk több milliós örökségét.

Azonban ez a családi utazás nem egy kikapcsoló szórakozás lesz, vagy egy érzelmes végső búcsú nagyapjuktól, hanem gyerekkori emlékek és családi titkok felelevenítése.

Az utazás során nem csak ezek a súlyos családi titkok kerülnek felszínre, hanem olyan bűncselekmények is, amelyek egy vagy több gyilkossághoz vezetnek.

Az utazás alatt megismerjük közelebbről is a testvérek előéletét, valamint Amerika különböző államait és polgárainak többé-kevésbé hiteles természetét.

A regény cselekménye viszonylag pörgős és lendületes, mert az olvasó folyamatosan a hőst keresi benne, akinek drukkolhat, valamint a tettest, akit megvethet. De egy jól megírt thrillerhez hasonlóan, el egészen az utolsó oldalakig sem derül ki az, hogy ki valójában a bűnös és ki az, aki csak elszenvedője ennek a történetnek.

Kicsit nehéz szimpatizálni a regény szereplőivel, mivel mindegyik hordoz magában valamilyen titkot, és emiatt a regény összes szereplője gyanúsítottnak számít. A szereplők közti állandó feszültség és konfliktus helyenként már kicsit túl soknak tűnik, és ez csak azért zavaró, mert egy idő után már nem tudnak újat adni a könyv olvasójának.

Néhány része a könyvnek nem igazán következetes vagy logikus, olyan mintha kimaradtak volna belőle részek. Sajnos ezek a részek kicsit kizökkentik az olvasót, mert nem sokat adnak hozzá a történethez, sőt egyenesen értelmetlenek.

A regény legnagyobb erőssége a befejezése, ami tényleg egy nem várt fordulatot tartogat, valamint egy egészen eredeti végkifejletet.

A hazugság, a manipuláció, a kapzsiság remek példája ez a könyv, ugyanis a szereplők rossz döntései végül is fatális következményekhez vezetnek.

Könnyen olvastatja magát ez a pszichothriller, tempója eléggé pörgős, vannak benne nem várt fordulatok és csavarok, ezért néhány apró hibája ellenére is, érdemes elolvasni.

A regényben fellelhető sok ellentmondásos érzés és cselekmény tökéletesen adja vissza szereplőinek lelki világát, ami sok hibával, rossz döntéssel és hézaggal van tele.

A könyv végére választ találunk arra a kérdésünkre is, hogy ki kezdte valójában, de az odáig tartó út is érdekes, néhány buktatójával és hiányosságával együtt is.

Ez a történet, szereplőinek összes jellemhibájával és csavaros megoldásaival együtt, az emberiség esendőségét, gyarlóságát, valamint a gyerekkori traumák és elszenvedett sérelmek hatásait mutatja be.

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) sok mindent megtanultam, de ez a legfontosabb: nem lehet az összes csatát megvívni. Különben az ember véres lesz, nem marad energiája, és képtelen továbbmenni.

Ő kezdte Book Cover Ő kezdte
Samantha Downing
Agave Könyvek Kiadó Kft.
2020
Puhatáblás, Ragasztókötött
336