Steinbach Annamária: 3 nővér és 1 fiú

Bevallom nagyon meglepett ez a könyv, sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Krimiként és pszichothrillerként nagyon is megállja a helyét, izgalmas, érdekes és szórakoztató. Mivel ez a könyv is a bűnügyi műfajba tartozik, ezért a feszültség, izgalom, várakozás és a drámai hatások erősen jellemzik, amitől igazán szórakoztató olvasmánnyá válik. A veszélyhelyzetbe kerülő főhősnő itt is jelen van, valamint egy átlagos bűnöző, akiről senki sem gondolná, hogy egy gyilkos.

A regény főhőse egy félénk és visszahúzódó pszichológus, Emma, aki egyszerre próbál megküzdeni a múlt sérelmeivel, valamint saját démonjaival. Az ő személyisége áll a regény középpontjában, ami csak fokozatosan bontakozik ki az olvasó előtt, míg végül minden magyarázatra lel. Ő az áldozat, aki a pszichothriller középpontjában áll.

Érdekes, veszélyes és feszültséggel teli „kapcsolat” alakul ki az áldozat és elkövetője között, ami maga után von egy borzongós cselekménysorozatot. Mivel Emmát félelmei és sérelmei fogva tartják, ezért nehezen merészkedik ki a világba, és mikor ezt mégis megteszi, akkor valaki üldözni és fenyegetni kezdi. Innentől kezdve válik igazán érdekessé ez a krimi, amikor is a cselekmény szinte két részre oszlik. Egyfelől ott van Emma viaskodása, félelme, bizonytalansága, másfelől pedig a bűnöző rejtélyessége, titokzatossága és kegyetlensége. Mivel olvasóként folyamatos a találgatás az elkövető iránt, ezért egyfajta a krimire tipikusan jellemző feszültség keletkezik a tévesen megvádolt esetleges elkövető, és a tényleges bűnöző között. Nincs konkrét nyomozás a regényben, de szerintem ebben az esetben ez nem is hiányzik, mivel a szereplők első számú egyes személyben való elmesélése a történteknek, már elég hatásos.

Számomra az mindenképp megnyerő, hogy elmaradtak az erőszakos részek a könyvből, ennél sokkal nagyobb a hangsúly a lelki bántalmazáson és pszichikai terroron. Ezt a regényt nem a sok mozgás vagy cselekmény jellemzi, hanem az intenzív érzelmek, gondolatok, emlékek és élmények. Mivel a hangsúly a karakterek jellemábrázolásán van, ezért lélektanilag sokkal mélyebb, mint egy átlagos krimi. Maga a cselekmények helyszíne, a terek sokkal inkább korlátozottak és kevés a mozgalmas elem. Viszont annál intenzívebb a szereplők pszichológiai elemzése, amitől ez a regény annyira érdekes és szórakoztató.

És ez a kulcsa ennek a regénynek, részletesen és érthetően bemutatni az érintettek pszichés problémáit és zavarait. Pszichológiai szempontból ezek a részek nagyon érdekesek, mert élethű betekintést nyújtanak az emberi elme legeldugottabb érzelmeibe és gondolataiba, valamint annak sérülékenységébe és megbetegedésébe. Mivel nem magán a bűntényen, a fenyegetésen és üldözésen van a hangsúly ebben a regényben, ezért a tettek motivációs oka, valamint az elkövető pszichés állapota sokkal érdekesebbek.

Ebben az esetben, nem csak a tettes, hanem maga az áldozat is sérültek valamilyen szinten, ami megint csak azt igazolja, hogy a múlt fel nem dolgozott traumáinak súlyos következményei lehetnek a jelenben.

Pont ezért, én nem tudtam erre a könyvre, csak úgy tekinteni mint egy krimire vagy pszichothrillerre, hanem mint egyfajta pszichológiai, lélektani elemzésre is. Érdekes megfigyelni és megérteni azt, hogy milyen lelki-érzelmi-mentális hatások vagy kényszerek miatt lesz egy átlagos emberből egy bűnöző. De az áldozat szerepe se egyszerű, ugyanis az ő része rengeteget munkát megkövetel azért, hogy sikerüljön az áldozat szerepből kilépni és újból „normális” életet élni.

Ebben a krimiben gyakran összemosódik a jó és rossz közötti határvonal, pont azért is, mivel az emberi elme annyira összetett és bonyolult, hogy gyakran a jó szándék is tud rossz tetteket szülni. Érdekes ezen elmerengeni, hogy hol is a határ a jó és a rossz között, mi az ami még elfogadható és mi az, ami már bűntettnek számít. Ezt a krimit olvasva rengeteg ilyen jellegű kérdés merült fel bennem, de legfontosabbnak a gyerekkori traumák fel nem dolgozott, későbbi következményeiben láttam a nagy hangsúlyt. Az, hogy az egyén mögött ki és mi bújik meg, az gyakran láthatatlan marad mindaddig, míg egy súlyos tett be nem következik. Ebben az esetben a női pszichén van a nagy hangsúly, a védtelen és kiszolgáltatott nő, ami itt ugyanúgy az áldozatra és az elkövetőre is érvényes. A női karakterek erős ellentétben állnak egymással ebben a regényben, sérült lelki világuknak kibontakozása számos következményt sodor magával.

Hátborzongatóan jó és szórakoztatóan olvasmányos ez a krimi. Az emberi és pszichológiai vonal teszik igazán különlegessé, valamint az áldozat-elkövető közti feszült kapcsolat, ami azonnal beszippant és magával ragad. És mivel a könyv vége váratlanul és befejezetlenül ér véget, ezért csak sejteni lehet, hogy ennek a pszichothrillernek lesz még folytatása, ahol talán a többi nővér sorsáról is többet meg lehet majd tudni.

A krimi vagy thriller kedvelőknek mindenképp ajánlom ezt a könyvet, nem fognak benne csalódni, mivel ez egy jól kidolgozott, kellően izgalmas és magával ragadó történet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Szerinte az írás művészet, amit az olvasó ajándékba kap.

3 nővér és 1 fiú Book Cover 3 nővér és 1 fiú
Steinbach Annamária
K.U.K. Kiadó
2019
Füles, Kartonált
312