Sten Nadolny: A lassúság felfedezése

Nagy rajongója vagyok a szépirodalmi műveknek, hiszen oly sok különleges és egyedi remekműre bukkantam már ebben a kategóriában, ami nagyban befolyásolta eddigi olvasmányélményeimet.

A következő könyvről és szerzőről, bevallom őszintén, mindaddig míg valaki figyelmembe nem ajánlotta, nem is hallottam róla. És ha ez így maradt volna, nagyon sokat veszítettem volna, hiszen „A lassúság felfedezése” Sten Nadolny-tól, egy kiváló remekmű, mely mély nyomot hagyott bennem.

Szó szerint szavak nélkül maradtam miután elolvastam. Nem azért mert olyan megrendítő, fordulatos vagy eseménydús lenne a könyv története, hanem azért mert kiváló a stílusa, remek a felépítése és akarva-akaratlanul magába szippant az a lassúság ami már a könyv címében, és a könyv minden oldalán érzékelhető.

Zseniálisnak és bravúrosnak tartom azt, hogy ebben a rohanó, néha bolond, teljesen digitalizált világban, egy ilyen könyv olvasása közben minden lelassul. Nem a könyv cselekménye az ami magával ragad, hiszen nem is ezen van a hangsúly a regényben, hanem az idő és a dolgok lelassítása.

Soha nem olvastam még így egy könyvet, mint Nadolny könyvét. Ráérősen, lelassítva, odafigyelve minden részletre. Kiélveztem a mondatok stílusát, a szavak hatását, a sorok között elrejtett mondanivalót. Ez nem egy pörgős könyv, nem egy szórakoztató olvasmány, hanem egy igazi, komoly, irodalmi remekmű. Ezt a könyvet nem lehet csak úgy gyorsan átfutni, nem lehet részeket kihagyni belőle. Nehéz olvasmánynak tartottam, de valamiért nem tudtam letenni, mindig újabb és újabb részeket akartam elolvasni.

Röviden szeretném bemutatni a regény „cselekményét”, hiszen úgysem tudom visszaadni azt a hatást amit ez a könyv gyakorolt rám.

A regény egy valós történelmi személy, John Franklin életét dolgozza fel. John gyerekkori álma, hogy tengerész legyen, bár lassúsága, szaggatott beszéde, nehézkes járása miatt ez szinte lehetetlennek tűnik. A regény elején úgy tűnik mindenki félkegyelműnek tartja, mintha visszamaradt volna a fejlődésben. Ő azonban mit sem törődik mindezzel és hátrányából előnyt kovácsol. Jelentkezik a haditengerészethez, több csatában is részt vesz, harcol, tanul és szerelmes lesz. Rendkívüli adottságának köszönhetően mindent könnyen megtanul és megjegyez, odafigyel a részletekre és képes felülkerekedni a dolgokon. Több felfedezőútra is elindul, azért hogy valóra váltsa álmát és megtalálja az Északnyugati átjárót.

Sten Nadolny, John Franklin, a híres sarkkutató életpályáját mutatja be, fiktív regényi történetekkel, amelyek csak még többet adnak a kutató legendás életéhez és tengerészi szenvedélyéhez.

Igazi kaland- és fejlődésregény Sten Nadolny könyve, amelyben a lassúság egészen más értelmet és értelmezést kap. Sten Nadolny könyvét olvasva, az ember rájön, hogy a lassúság nem egy hátrány, nem egy betegség, amit a mai társadalom oly szívesen megcímkéz és megbélyegez, hanem egy erény, ami oly sok lehetőséget kínál. Hiszen semmi sem örök, csak a jelen pillanat, amelyet John Franklin oly természetesen és emberien megél, ami a mai embernek már szinte lehetetlennek tűnik. Mindezt úgy teszi, hogy közben körülötte harcok dúlnak, emberek vadul kapálóznak a műszaki haladás korában, ő pedig mindent, szinte lassított felvétel módban követ, figyel, elemez és megjegyez.

Zseniális dolog így írni könyvet az időről, a lassúság apró örömeiről és csodájáról.

Ennek a könyvnek az olvasására meg kell érni és nyitottnak kell lenni. Ez a könyv csak annyit tud adni minden olvasónak, amennyit az olvasó hajlandó maga is beleadni a könyvbe. Át kell élni és érezni a könyv hangulatát és életfilozófiáját, és akkor válik igazi, különleges és értékes olvasmánnyá „A lassúság felfedezése”. A könyv olvasása során az olvasó együtt indul el John Franklin-nal a felfedező utakra, és rájön, hogy úgy ahogy a felfedező kutatónak sem az út vége volt a cél, hanem maga az út, úgy az olvasónak is a könyv szelleme és az idő lelassítása az, ami fontossá és értékessé válik.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Háromféle időpont van: a megfelelő, az elszalasztott és az elsietett.

A lassúság felfedezése Book Cover A lassúság felfedezése
Sten Nadolny
Fekete Sas Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
400