történelmi romantikus

Beatriz Williams – Lauren Willig – Karen White: Annyiféleképp búcsúztunk

Nagyon kellemes olvasásélményt jelentett számomra ez a történelmi romantikus regény, amiben három női sorson keresztül olyan életutak szövődnek össze, amelyek inspirálóak és motiválóak. Nagyon szerethető női karakterek jelennek meg ebben a könyvben, akiknek személyes életútja ugyanolyan izgalmas és feszültséggel teli, mint maga az a történelmi időszak, amibe ez a kerettörténet ágyazódik. Ezek a történetek egyenként is kellően örömteliek és izgalmasak, ugyanakkor rávilágítanak a történelem ama sötétebb korszakaira is, amikor emberi...

Tovább...

Lucinda Riley: A hetedik nővér története

Lucinda Riley könyvsorozatának újabb kötete megint csak beszippantott, magával ragadott és elvarázsolt. Ebben a kötetben Írország történelmének egy kis részletét ismerhetjük meg olvasóként, valamint közelebb kerülünk a hét nővér titokzatos történetének megfejtéséhez is. A hét nővér sorozatnak minden egyes kötete izgalmas és érdekes, nem csak azért mert mindegyik könyv egy-egy nővér történetét meséli el, hanem azért is, mert mindegyk regény a világ egy-egy országát mutatja be, ezért olvasás közben is...

Tovább...

Karády Anna: A füredi földesúr

Karády Anna már első könyvével elnyerte tetszésemet, ezért kíváncsian vártam könyve folytatását, ami ugyanolyan igényes, bájos és romantikus lett, mint az előző. Ebben a könyvben jelen van egy minden elképzelést felülmúló szerelmi történet, egy izgalmas történelmi utazás és olyan szerethető karakterek, akik miatt nagyon élvezetes a könyv olvasása. Ez a szerelmi történet Anna és Mihály között már az első kötetben elkezdődött, ezért érdemes az olvasást az első résszel kezdeni. Az...

Tovább...

Fábián Janka: Az Anna-bál szerelmesei

Fábián Janka minden egyes könyve élvezetes, szórakoztató és bájos. A romantikus vonal erősen jellemzi minden egyes könyvét, a szerelem fontos szerepet kap ezekben a könyvekben, amihez mindig párosul egy olyan történelmi korszak, amiben a szereplők közötti dinamika nagyon érdekes. Ez a romantikus történet a 19. századi Füredről szól, annak a vidéknek és kornak a jellegzetességei, valamint olyan híres történelmi személyiségek jelennek meg benne, amelyek még színesebbé teszik ennek a romantikus...

Tovább...

Pap Éva: És újra felkel a nap

Ez a több évtizedet átölelő történelmi romantikus könyv, kicsit más szemszögbe helyezi a 2. világháború eseményeit, közben pedig emberi sorsokon keresztül különböző életutakat mutat meg. Főleg a női sors kerül ebben a könyvben középpontba, ami által egy érdekes és izgalmas történet alakul ki, ami egy feszültséggel teli helyzetet szül egy család különböző tagjai között. A könyv csodaszép borítója, szép magyar nyelvezete és meseszép megfogalmazásai egy érzelemdús történetet eredményeznek a könyv...

Tovább...

Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap

Vannak könyvek, amelyek mellett néha csendben elmegyek, valamiért nem fog meg a címe vagy a borítója, így el sem kezdem olvasni. Egy ideig ez ennél a könyvnél is így volt, de amint a kezembe került, szinte megállás nélkül végigolvastam, annyira magával ragadott története és hangulata. Amilyen csendesen, lassan és bizonytalanul vágtam neki, pont ennek ellentéteként folytatódott a könyv olvasása, szinte magamba szívtam minden egyes mozzanatát és pillanatát ennek a könyvnek....

Tovább...

Stacey Halls: A lelenc

Olvasva a szerző korábbi könyvét, egyből kedvet kaptam ehhez a könyvhöz is, ami megint csak egy csodálatos borítóval rendelkezik. A könyv cselekménye eléggé kiszámítható és nem sok váratlan fordulatra lehet számítani benne, de kedves ás bájos története visz magával. Ebben a könyvben a 18. századi Londont ismerhetjük meg, egy olyan történelmi kort, amiben egy romantikus szál is helyet kap. Ez a történelmi-romantikus regény Bess Bright történetét meséli el, aki 6...

Tovább...

Bridget Collins: A könyvkötő

Ez a könyv egy igazi kincs, kívül-belül szemet gyönyörködtető és egy értékes olvasmány. Azt hiszem legnagyobb örömüket a könyvmolyok fogják lelni benne, mert ez egy olyan olvasmány, ami a könyvek csodás és izgalmas világáról szól. Fantáziadús, lírai és érdekes történet, ami szerelemről, titkokról és árulásról szól, egy zseniális alaptörténet köré épülve. A könyv főszereplője, Emmett Farmer, aki egy egyszerű földmunkás, azonban szülei utasítására beáll könyvkötőnek. Emmett kitanulja ezt a csodaszép...

Tovább...

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban

Rendkívül élvezetes volt ennek a könyvnek az olvasása, ami női szemszögön keresztül mutatja meg a 2. világháború borzalmait. Egyszerre izgalmas, csavaros és fordulatos ez a regény, valamint inspiráló is, figyelembe véve azt, hogy három különböző nő történetén keresztül sokat lehet tanulni ezektől a mindenre elszánt, bátor és kitartó nőktől. Ezt a történelmi fikciót néhány valós esemény és személy ihlette, olyan bátor nők, akik a 2. világháború idején titkos ügynökökként dolgoztak....

Tovább...

Anita Abriel: A remény útjain

Újabb holokausztról szóló könyv került a kezembe, ami egy felemelő és reményteljes történetet rejt magában. Bármennyire is nehéz és szívszorító olvasni a 2. világháború történeteit, mégis van valami bátorító és biztató remény ezekben az emberi sorsokban, amelyek úgy mesélik el a régmúlt eseményeit, hogy abból tanulni és meríteni lehet. A könyv valós események történéseit adja vissza, ugyanis a szerző saját édesanyja történetét meséli el. Ez az igaz történet alapján megírt...

Tovább...