Fábián Janka új kisregénye egy gyönyörűen megírt, bensőséges történet a gyász és remény határán, ahol a múlt fájdalma és az ünnep melege különös harmóniában fonódik össze.
1849 telén járunk, a levert szabadságharc utáni Magyarországon, ahol a veszteség, a hiány és a bizonytalanság árnyékában mégis megcsillan valami: az élet újrakezdésének reménye.
A történet középpontjában Ónody Hedvig, testvére, Dániel, valamint Dániel menyasszonya, Mosonyi Karolina állnak.
Hosszú gyászidőszak után váratlan hír érkezik, amely mindent megváltoztat: kiderül, hogy Dániel talán életben van.
Hedvig és Dániel menyasszonya, Karolina útnak indulnak Bécsbe, hogy megtalálják őt, és választ kapjanak arra a kérdésre, amely hónapok óta kísérti őket.
A havas város, a mézeskalács illata és a karácsonyi fények között azonban nemcsak egy eltűnt testvér nyomát keresik, hanem önmagukat is: a békét, a hitet és a szeretet maradékát, amelyet a háború elragadott tőlük.
Fábián Janka írása finom, mégis erőteljes. Minden mondata líraisággal és történelmi hitelességgel van tele, mintha a múlt levegője szivárogna át a lapokon. Mesterien ragadja meg a kor hangulatát: érezzük a Lánchíd friss köveinek hidegét, a fagyos szél csípését a Dunán, a bécsi utcák ünnepi fényét, és a gyászoló szívekben lassan újraéledő remény törékeny melegségét.
A szereplők nem hősök a szó klasszikus értelmében, hanem emberek, akik esendőségükben is méltósággal viselik sorsukat. A veszteségek ellenére is képesek hinni abban, hogy a legnagyobb sötétség után is felragyoghat a fény. Fábián Janka nem idealizálja őket, hanem megmutatja: az igazi erő a csendes kitartásban, a szeretetben és az emberi lélek rugalmasságában rejlik.
Ez nem csupán egy történelmi regény, hanem egy lélektani utazás is. A múlt eseményei itt nemcsak hátteret adnak, hanem tükörként szolgálnak a jelen számára is: ugyanazok a kérdések köszönnek vissza, amelyek ma is bennünk élnek: hogyan lehet a fájdalomból reményt építeni, a veszteségből szeretetet, és az elmúlásból új kezdetet.
Ez a kisregény igazi karácsonyi olvasmány: nem a csillogó ünnepet mutatja be, hanem annak szívét, az összetartozás erejét, a megbocsátás szépségét, és azt a halk, mégis mély bizonyosságot, hogy a csodák a legfájdalmasabb napokon születnek.
Fábián Janka ebben a műben egyszerre idézi meg a történelem súlyát és a karácsony könnyedségét. Az olvasó végül nemcsak egy korszak tanújává válik, hanem részesévé is egy bensőséges emberi történetnek, amely arról szól, hogy minden tél után eljön a tavasz, és minden veszteség mögött ott rejtőzik egy újrakezdés lehetősége
Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a meghitt, lélekmelengető történeteket, ahol a történelem és az emberi sorsok találkoznak.
Ez a könyv azoknak szól, akik hisznek abban, hogy a remény sosem vész el, csak néha hó alá temetődik, és a szeretet képes újra előhívni a fényt még a legnehezebb időkben is.
Lélekemelő olvasmány egy téli estén, forró tea és gyertyafény mellett, amikor a múlt történetei halkan a szívünkhöz szólnak.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A napló akár olyan is lehet számunkra, mint egy jó barátnő, aki meghallgat, és bár tanácsot adni nem tud, a titkainkat sem árulja el senkinek.
Karácsonyi napló
Libri Könyvkiadó
2025
Cérnyfűzött, Keménytáblás
217
