Kevés olyan könyv van, ami akkora hatást gyakorolt volna rám, mint Alice Walker „Bíborszín” című könyve. Egyfelől úgy érzem, hogy a könyv elolvasása után szó szerint szavak nélkül maradtam. Egyszerűen képtelenség szavakba önteni azt, ami ebben a regényben ott lapul a nehéz nyelvezet, és a kiszolgáltatott sorsú emberek élete mögött. Másrészről pedig úgy érzem, hogy erről a „csodák könyvéről” nagyon sokat lehetne írni, mert üzenete kortalan és határtalan. A regény főszereplőjének szavaival élve: lehet az ember csúnya, fekete, buta, alárendelt vagy bármi más, de mégis itt van a Földön, mert az élethez mindenkinek joga van. Ezt a jogot nem mástól kapjuk meg, nem más minősítése tesz minket erre érdemesnek, nem kiharcoljuk magunknak, hanem vele születünk.
A történet főhőse, egy afroamerikai csúnyának és butának vélt fiatal lány, Celie, aki egy férfiak által uralt gettó környezetben él. Élete teljesen kilátástalan és kiszolgáltatott. Fekete emberként és nőként a hierarchia legalján áll. Egyetlen feladata a férfiak minden testi-lelki vágyának kielégítése és kiszolgálása. Magányos, szeretetlen és kiúttalan életéből a spiritualitás felé fordul. Istenhez beszél, rávetítve az egyetlen olyan férfi szerepet, amit ismer. Még az Istennel való kapcsolatában is alárendeli magát egy felsőbb hatalomnak, azt remélve, hogy minden szenvedése egyszer majd örömre talál a túlvilágban.
Ebből a kiúttalan helyzetből, két nő segítségével sikerül Celie-nek kiemelkedni. Az egyik, szeretett nővére, Nettie, akinek levelezései életben tartják és reményt keltenek benne. A másik, imádott barátnője, Shug, akitől megtanul szeretni. A két szeretett nőhöz fűződő kapcsolata során, Celie ráébred saját öntudatára. A férfiak által uralt álszent világ lassan kezd darabokra hullani, miközben megtanulja felfedezni és szeretni önmagát, testét és a benne rejlő nőiséget.
Megindító, néhol durva, máshol szívszaggató, legtöbbször pedig fájdalmas és szomorú a könyv.
Celie története nekem több szempontból is volt egészen különleges.
Először is mindannyiunknak szükségünk van a hitre. Egy olyan hitre, ami kapaszkodót és reménységet nyújt nehéz és kilátástalan helyzetekben.
A másik nagyon fontos elem: a szeretet ereje. A színtiszta, őszinte, önzetlen szeretet, mely összeköti az embereket, és amely nélkül képtelenek vagyunk létezni.
A harmadik a férfi és női egyenlőség, a faji egyenlőség, mind olyan témák, amik mai napig tisztázatlanok. Mai napig nagyon összemosódnak a nemi szerepek, ami rengeteg konfliktushoz és egyenlőtlenséghez vezet.
Na és akkor ott van még a szexualitás kérdése. Ezzel se állunk jobban. Az a fajta női alávetettség és alárendeltség, amit Celie megél, bizony sok mai kapcsolatban még mindig jelen van.
És akkor ott van még Celie egyszerű tőmondatokból álló monológja. Az egyszerű, néhol durva, máshol érthetetlen szavak, de így próbál felszínre törni mindaz a sok érzelem és átélt dolog, amit Celie egyszerűségében képtelen megfogalmazni. Itt ébredünk rá arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a szavak és mondatok, amiket kimondunk. A szavak teremteni és rombolni tudnak.
És a legvégén ott van a bíborszín. A királyi, pompás, örömteli szín, amit minden ember fel kell tudjon fedezni saját életében. A bíborszín a szépség, öröm, teljesség és elfogadás színe. Mert minden durvaság és erőszak ellenére, pont ez a könyv üzenete: Az örömteli, szabad és teljes életre mindenkinek joga van!
Kedvenc idézetem a könyvből:
De én nem tudom hogyan kűzgyek. Örülök ha aszt tudom, hogyan maraggyak életbe.
Bíborszín
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
344
