„Volt idő, amikor hét apám volt hét év alatt.” – ezzel az erős mondattal indul Andrev Walden díjnyertes regénye, amely egyszerre szívszorító, humoros és mélyen emberi.
A Szemét pasik nem csupán egy fiú felnövéstörténete, hanem egy egész generáció lelki tükre – azoké, akik a család, a szeretet és az önazonosság határvonalain egyensúlyozva próbálják megérteni, kik is ők valójában. Egy történet arról, milyen hatással van ránk, ha a biztonság, amit otthonnak hívunk, állandóan változik, ha az apai példakép nem egy biztos pont, hanem egy újra és újra eltűnő árny.
Andrev Walden regénye érzékletesen mutatja meg, milyen az, amikor a gyermeki vágy a stabilitás és szeretet után újra és újra falakba ütközik, mégis kialakul belőle valami mélyen emberi – a túlélés, a humor és az önirónia képessége. A szerző nem ítélkezik, nem dramatizál túl, inkább csendesen, finom érzékenységgel engedi, hogy az olvasó felismerje magát ezekben a mindennapi, mégis sorsformáló pillanatokban.
A történet középpontjában a kis Andrev áll, aki édesanyja mellett újra és újra „új apákat” kap az életébe – férfiakat, akik jönnek és mennek, mintha csak egy végtelenül ismétlődő színdarab szereplői lennének. Mindegyikük más: van köztük bohókás, önző, gyengéd, szenvedélyes vagy éppen rideg, de egyvalami közös bennük – mindannyian nyomot hagynak a gyerek lelkében. Hol nevetséges, hol szívszorító figurák ők, akik akaratlanul is formálják Andrev világlátását, önmagáról alkotott képét és a szeretetről való hitét.
Ezek a férfiak nemcsak „apák” a szó hagyományos értelmében, hanem életleckék is: mindegyikük megmutat valamit az emberek esendőségéből, a kapcsolatok mulandóságából, és abból, hogyan próbálunk újra és újra kapaszkodót találni a bizonytalan világban.
Ahogy telnek az évek, Andrev lassan megtanulja, hogy a szeretet nem mindig biztonságos, és hogy a család nem feltétlenül azt jelenti, amit a szótárakban olvasunk róla. A férfiak, akik jönnek és eltűnnek, egy-egy darabot hagynak benne – hol fájdalmasat, hol tanulságosat –, s ezekből a darabokból épül fel végül az a mozaik, amiből egy érző, reflektív és mélyen emberi felnőtt lesz.
Walden hihetetlen érzékenységgel képes egyensúlyozni a humor és a fájdalom között: miközben az olvasó nevet a helyzetek abszurditásán, a sorok között mélyen ott rejtőzik a magány, az elveszettség és a szeretet utáni vágy. Az író rendkívüli érzékenységgel ábrázolja, ahogy a gyermeki kíváncsiság, a remény és a csalódás lassan felnőtté érleli Andrevet – úgy, hogy közben az olvasó is saját gyerekkori sebeire és tanulságaira ismer rá.
Az író nyelvezete friss, ironikus és rendkívül életteli. A mindennapi helyzetekből is képes irodalmi szépséget faragni, és miközben egy kisfiú szemén keresztül látjuk a világot, a felnőttek hibái és esendőségei sosem válnak karikatúrává – inkább fájdalmasan ismerőssé.
A Szemét pasik nem csupán egy történet a „rossz apákról”, hanem egy megrendítő utazás a megbocsátás, az önismeret és a szeretet keresése felé.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a lírai hangvételű, őszinte és humorral átitatott családtörténeteket.
Ez a könyv egyszerre nosztalgikus és mai, egyszerre könnyed és mély. Olyan olvasmány, ami után az ember kicsit jobban megérti, miért szeretünk akkor is, ha fáj. Egy regény a sebezhetőségről, az érzelmi örökségről és arról, hogy miként lehet szeretni akkor is, ha sosem tanítottak meg rá.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Hadd tanítsak meg neked valamit a szerelemről (…). A szerelem arról szól, hogy megmentesz valakit. Ennyi az egész. Minden szemétláda keres valakit, akit megmenthet, és mivel egymást nem tudjuk megmenteni, minden kapcsolatban csak egy megmentő van. És idővel a megmentett elvágyódik, mert ő is meg akar menteni valakit. Ő is szerelemre vágyik.
Szemét pasik
Park Könyvkiadó
2025
Füles, Kartonált
397
Kertész Judit
