Chandler Baker: Ne add tovább!

Első ránézésre, ennek a könyvnek a címe és a borítója egy izgalmas thrillerre emlékeztet, sőt szinte már egy sorozat részei is kirajzolódnak szemeink előtt, ami főleg annak köszönhető, hogy ez a könyv valóban emlékeztet a „Hatalmas kis hazugságok” sorozatra.

Ez a feszültséggel teli és izgalmas regény, több olyan nő történetét meséli el, akiknek hangja és élete bármelyik nőé lehetne.

A #metoo mozgalom, valamint a feminista hozzáállás hangja a legerősebb ebben a regényben, ami miatt a könyv egyszerre tűnik kriminek, bűnügyi regénynek és thrillernek.

A könyv főszereplői olyan nők, akik egy nagyvállalat jogászai. Munkájukban sikeresek, ugyanakkor nőként, feleségként és anyaként is a maximálisat próbálják nyújtani. Azonban egy férfiak által uralt világban, szinte elkerülhetetlen az, hogy nőként hátrányokkal induljanak, sőt gyakran szexuális zaklatás tárgyaivá váljanak.

Évekig tűrnek, elnéznek és szőnyeg alá sepernek ezek a nők, míg főnökük hirtelen halála, egy sorozat rejtélyes és titokzatos kapcsolatot tár fel. A regény mindhárom női főszereplőjének más és más kapcsolata van a vállalat férfi főnökével, aminek rejtett és titkolt oldalai csak annak halála után derülnek ki. A sok hazugság, titok és rejtély csak azt szüli, hogy egyre több ember sérül, miközben úgy tűnik, hogy pont a tettes ússza meg az egészet büntetlenül.

Ez a provokatív, merész és szókimondó regény reflektorfénybe helyezi a világ összes olyan nőjét, aki neme miatt munkahelyén valamikor is szexuálisan bántalmazva, zaklatva vagy épp kihasználva volt.

Több fontos téma is felmerül ebben a regényben, amiről érdemes nem csak olvasni, hanem beszélgetni, annak érdekében, hogy ezek a problémák megoldásra találjanak.

Az első és legfontosabb témája ennek a könyvnek a munkahelyi szexuális zaklatás, aminek mozgalma az utóbbi években nagy port kavart és úgy tűnik teljesen jogosan, ugyanis egyre több nő mer arról beszélni, hogy milyen testi, lelki és szellemi traumákat élt át egy olyan férfi felettesükkel vagy kollégájukkal, akik mertek átlépni egy határt, és ezt azért tették, mert sajnos évekig a nők csendben maradtak és nem beszéltek erről.

A #metoo mozgalom sokat hozzátett ahhoz, hogy egyre többen beszéljenek ezekről a traumákról, amelyek gyakran egy férfi számára ártatlan viccnek vagy poénnak tűnnek, amelyek azonban a nőket mélyen sérti és tárgyiasítja.

Ez a mozgalom, együtt a feminizmus állásponttal arra is felhívja a figyelmet, hogy sajnos mai napig egy női alkalmazott gyakran hátrányokkal indul egy férfi alkalmazottal szemben, mert a realitás azt mutatja, hogy még mindig több a férfi a vezetői pozíciókban, a többi ezzel járó hátrányról nem is beszélve.

Ebben a könyvben ez elég élesen és provokatívan van bemutatva, három olyan nő történetén keresztül, akik bár szakmailag szinte teljes életüket a munkának szentelik és ebben nagyon jók is, mégis sérülnek egy férfiak uralta világban, és ha mernek is ez ellen felszólalni, csak még több támadásra számíthatnak.

A könyv azt is bemutatja, hogy mennyire nehéz a dolgozó anyák élete, akiket a világ nagy előszeretettel állít választás elé, lesve azt, hogy a munkát vagy a családot választják. Emiatt ezek az anyák folyamatos bűntudatban és harcban élnek, mert bár szeretik munkájukat és sikeresek is benne, úgy érzik emiatt már rossz anyáknak számítanak.

Ez a másik fontos üzenete ennek a könyvnek, hogy az anyaság nem kell, hogy kizárja a karriert vagy az önmegvalósítást egy nő életéből. Sajnos túl gyakran törnek pálcát a dolgozó anyák feje felett, és ez csak ahhoz vezet, hogy egyre több anya úgy nevel gyereket, hogy közben százfelé szakad, mégsem tud mindenkinek eleget tenni.

Kislányként úgy tűnik belénk nevelték azt, hogy nőként az a feladatunk, hogy engedelmeskedjünk, ne rendezzünk jelenetet és ne hisztizzünk. A könyvben lévő három barátnő évekig hallgat, nem hisztizik és fogát összeszorítva tűr, és mikor végre hangot adnak sérelmeiknek, szinte senki sem veszi őket komolyan.

A könyv a barátságról is szól, arról hogy dolgozó anyaként az a feladatunk, hogy támogassuk egymást, és ne ítélkezzünk semmilyen életforma felett, mert mindannyian ugyanabban a cipőben járunk. Talán pont arra lenne szüksége sok nőnek, hogy nőtársai kiálljanak mellette és együtt, közös erővel próbáljanak meg olyan változásokat előidézni, amelyek egy férfiak által uralt világban nyomot hagynak.

A felsorolt témák mellett még rengeteg olyan dolog van ebben a könyvben, amiről érdemes beszélni.

Mivel a könyv szerzője is jogász, ezért érthető a sok jogi megközelítése a témának, valamint személyes tapasztalatai amelyek inspirálták ezt a könyvet.

Ennek a könyvnek a többes szám első személyű elbeszélője olyan mintha a mi hangunk lenne, mintha a mi gondolataink, érzéseink és sérelmeink szólalnának meg rajta keresztül. A könyv szerzője ebben a regényben több nő történetét foglalja össze, olyan nők története ez, akik már nem tudnak és nem is akarnak csendben maradni, mert a szexuális zaklatásról igenis beszélnünk kell, és nem csak barátnőkkel, hanem olyan emberekkel is, akik ha kell jogi úton is védelmet és igazságot tudnak nekünk szolgáltatni.

Nehéz erről a témáról olvasni, és még ennél is nehezebb aktívan cselekedni is, ha pont mi vagy egyik ismerősünk érintett ebben a témában.

Ez a könyv ebben tud segíteni, egyfajta kiindulópontot nyújt minden nőnek, aki még nem meri hallatni hangját.

Chandler Baker első lépésként könyvével indította el azt a suttogó hálózatot, ahol minden nőnek feladata és felelőssége otthon és munkahelyén is felszólalni, ha nőként csapdahelyzetben érzi magát.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Az elmúlt néhány hónapban annyi minden miatt volt bűntudatom, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.(…)

– Isten hozott az anyák világában!

Ne add tovább! Book Cover Ne add tovább!
Chandler Baker
Libri Könyvkiadó Kft.
2020
Füles, Kartonált
501