Ellie Midwood: Az auschwitzi hegedűs

Holokauszt témájú könyvekről olvasni sosem egyszerű, ugyanis nagyon megterhelő olyan emberi sorsokról olvasni, amelyek története az embert mélyen megérinti.

Ez a történelmi regény, kivételesen nem egy memoár vagy egy visszaemlékezés, hanem egy olyan történet, aminek főszereplője egy nő, aki zenéjével és hegedűjével, életeket mentett meg az auschwitzi táborban.

Ezt a regényt alapos kutató munka előzi meg, amiről a könyv végén is lehet olvasni, ezért igaz történet alapján íródott a könyv, kiegészítve néhány helyen az írói fantáziával.

Megannyi túlélő beszámolója és visszaemlékezései adták ennek a regénynek az alapját, ami Alma Rosé, a híres és tehetséges zsidó hegedűművész életét meséli el.

Alma Rosé története egyszerre szívet tépő és szívmelengető, ugyanis ő az, aki a haláltáborok közepén, zenéjével nem csak a nácik tiszteletét, de a tábor lakosainak az elismerését is elnyerte önfeláldozó munkájával.

A birkenau női zenekar karmestereként, zenéjével és tehetségével, Alma megpróbált minél több ember megmenteni a haláltól. Egy olyan helyen, ahol a művészet és a tehetség nem sokat számított, Alma mégis képes volt zenéjével életeket menteni és életben tartani a hitet, a reményt és a szeretetet.

Megannyi megrázó és felkavaró történet után, amelyek ebben a könyvben helyet kapnak, egy olyan történet elevenedik meg az olvasó előtt, amiben olvasmányos párbeszédek és egy kellemes írói stílus jön át.

Olvasóként nagyon megterhelő ilyen témákról olvasni, amelyek szinte már testközelből számolnak be a holokauszt borzalmairól, ugyanakkor ezeknek a bátor és mindenre elszánt embereknek a története, nagyon inspiráló és motiváló.

Alma karaktere nagyon élesen és részletesen van kidolgozva ebben a könyvben, ami a szerelmi szállal egy nagyon értékes történetet ad vissza. Alma és Miklós szerelme, a borzalom közepette is valami szépet és értékeset szül a koncentrációs táborban, zenéjük pedig halhatatlanná válik.

Alma személyében egy olyan nőt ismerhetünk meg, aki nem csak zenei, hanem tárgyalási és stratégiai tehetségének köszönhetően, gyakran saját életét kockáztatta csak azért, hogy zenéjével emberi életeket mentsen.

Az írónő tehetségének köszönhetően, nagyon részletesen bele lehet látni a koncentrációs táborok mindennapjaiba, valamint Alma életébe is, szinte olyan, mintha maga Alma mesélné el történetét egyes szám egyes személyben.

Így olvasóként a szereplők lelki folyamataiba is belelátunk, valamint abba a mindennapi küzdelembe, kétségbeesésbe és kilátástalanságba, amit a tábor lakói napi szinten megéltek.

A rengeteg borzalom ellenére, amit ebben a könyvben olvasunk, Alma és Miklós története, az ő életük, mégis felülemelkedik ezeken a borzalmakon. Egy csodálatos szerelmi történet bontakozik ki közöttük, ami valamilyen szinten enyhíti azt a sok szörnyűséget, amit a könyv szerzője nagyon részletesen leír ebben a könyvben.

Remény és emberség mutatkozik meg a történelem egyik legkegyetlenebb időszakában. Fájdalmas és szívszorító történet, ami egy női sorson keresztül, a művészet erejéről, a szeretet tisztaságáról és a legnemesebb emberi értékekről mesél.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Szerencsére a sors arról híres, hogy ad egy második esélyt (…).

Az auschwitzi hegedűs Book Cover Az auschwitzi hegedűs
Ellie Midwood
Álomgyár Kiadó
2021
Keménytábla
447