Fábián Janka új kisregénye egy gyönyörűen megírt, bensőséges történet a gyász és remény határán, ahol a múlt fájdalma és az ünnep melege különös harmóniában fonódik össze.
1849 telén járunk, a levert szabadságharc utáni Magyarországon, ahol a veszteség, a hiány és a bizonytalanság árnyékában mégis megcsillan valami: az élet újrakezdésének reménye.
A történet középpontjában Ónody Hedvig, testvére Dániel, és annak menyasszonya, Mosonyi Karolina állnak, akik hosszú gyász után kapnak egy hírt, amely mindent megváltoztat. Dániel életben lehet, így hármasban Bécsbe utaznak, hogy megtalálják őt. A havas város, a mézeskalács illata és a karácsonyi fények között azonban nemcsak egy eltűnt testvér nyomát keresik, hanem önmagukat is: a békét, a hitet és a szeretet maradékát, amelyet a háború elragadott tőlük.
Fábián Janka írása finom, mégis erőteljes. Minden mondata líraisággal és történelmi hitelességgel van tele, mintha a múlt levegője szivárogna át a lapokon. Mesterien ragadja meg a kor hangulatát: érezzük a Lánchíd friss köveinek hidegét, a fagyos szél csípését a Dunán, a bécsi utcák ünnepi fényét, és a gyászoló szívekben lassan újraéledő remény törékeny melegségét.
A szereplők nem hősök a szó klasszikus értelmében, hanem emberek, akik esendőségükben is méltósággal viselik sorsukat. A veszteségek ellenére is képesek hinni abban, hogy a legnagyobb sötétség után is felragyoghat a fény. Fábián Janka nem idealizálja őket, hanem megmutatja: az igazi erő a csendes kitartásban, a szeretetben és az emberi lélek rugalmasságában rejlik.
Ez nem csupán egy történelmi regény, hanem egy lélektani utazás is. A múlt eseményei itt nemcsak hátteret adnak, hanem tükörként szolgálnak a jelen számára is: ugyanazok a kérdések köszönnek vissza, amelyek ma is bennünk élnek: hogyan lehet a fájdalomból reményt építeni, a veszteségből szeretetet, és az elmúlásból új kezdetet.
Ez a kisregény igazi karácsonyi olvasmány: nem a csillogó ünnepet mutatja be, hanem annak szívét, az összetartozás erejét, a megbocsátás szépségét, és azt a halk, mégis mély bizonyosságot, hogy a csodák a legfájdalmasabb napokon születnek.
Fábián Janka ebben a műben egyszerre idézi meg a történelem súlyát és a karácsony könnyedségét. Az olvasó végül nemcsak egy korszak tanújává válik, hanem részesévé is egy bensőséges emberi történetnek, amely arról szól, hogy minden tél után eljön a tavasz, és minden veszteség mögött ott rejtőzik egy újrakezdés lehetősége
Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a meghitt, lélekmelengető történeteket, ahol a történelem és az emberi sorsok találkoznak.
Ez a könyv azoknak szól, akik hisznek abban, hogy a remény sosem vész el, csak néha hó alá temetődik, és a szeretet képes újra előhívni a fényt még a legnehezebb időkben is.
Lélekemelő olvasmány egy téli estén, forró tea és gyertyafény mellett, amikor a múlt történetei halkan a szívünkhöz szólnak.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A napló akár olyan is lehet számunkra, mint egy jó barátnő, aki meghallgat, és bár tanácsot adni nem tud, a titkainkat sem árulja el senkinek.
Karácsonyi napló
Libri Könyvkiadó
2025
Cérnyfűzött, Keménytáblás
217
