Guillaume Musso: Az angyal hív

Meglepett ez a könyv, ugyanis ez az első könyvem, amit Guillaume Musso-tól olvasok és tetszett. A könyv borítója egyáltalán nem fogott meg, de maga a történet az igen.

Nagyon bájosan indul a kerettörténet. Adott egy repülőtér, egy férfi és egy nő, valamint két mobiltelefon. A zsúfolt és hektikus várakozóteremben egymásba ütköznek és a nagy kapkodásban, véletlenül elcserélik mobiltelefonjaikat. Mire erre rájönnek, már több ezer kilométer választja el őket egymástól. Két teljesen különböző életet élnek, a világ két teljesen ellentétes pontján. Madeline, Párizsban üzemelteti virágboltját, Jonathan San Fraciscoban vezet egy éttermet. Mindketten engednek a kíváncsiságnak és a csábításnak és belenéznek a másik telefonjába. Az üzeneteket, leveleket olvasva olyan titkot fedeznek fel egymásról, ami végül is összeköti őket. Miközben egymás üzeneteit közvetítik a másiknak, rendeléseket, foglalásokat adnak át a másiknak, olyan személyes dolgokat is megtudnak egymásról, ami egy közös pont lesz a regény további részeiben.

Musso regénye igazi lendületes és bájos romantikus történet, vegyítve némi misztikus, sorsszerű és krimi elemekkel. Ebből a szemszögből közelítve egyáltalán nem tűnik véletlenszerűnek Madeline és Jonathan találkozása, valamint telefonjaik elcserélése. A feszültség fokozását és az érdeklődés fenntartását úgy oldja meg a szerző, hogy a két főszereplő váltott nézőpontjain keresztül ismerteti velünk az eseményeket.

Eleinte kicsit kaotikusnak és értelmetlennek tűnik a sok elem keverése, ugyanis romantika, misztikum és krimi, kicsit soknak tűnhet egy regényben. De szerintem Musso ezt jól megoldotta és ezáltal kellemes és könnyed olvasmánnyá vált regénye. A romantikus szál a legdominánsabb a regényben, ezért is kicsit eltörpül mellette a krimi szál, ami kicsit kidolgozatlannak tűnik. Romantikus krimiként van hirdetve, két olyan műfaj, ami kedvenceim közé tartozik, de szerintem ez inkább romantikus regény, mint krimi. És ha mindez nem lenne már így is elég, egy kis thriller is belekeveredik a regénybe, mikor a két főszereplő megismeri a másik rejtett titkát a múltról és közös nyomozásba kezdenek.

A könyv hangneme és stílusa megnyerő, főleg az a melankolikus hangulat ami árad a sorokból. Egyfajta reménység és biztatás jön át a könyv lapjairól, az életbe és az emberiségbe vetett hit, miszerint mindig újra lehet kezdeni, mert az élet mindig ad egy új esélyt. Ugyanakkor el is gondolkodtat a regény: Mi a Sors és mi a Véletlen?

Kedvenc idézetem a könyvből:

Csak akkor leszel jobban, ha végre megszabadulsz a kísérteteid terhétől.

Az angyal hív Book Cover Az angyal hív
Guillaume Musso
Park Kiadó Kft.
2016
Puhatáblás, Ragasztókötött
411