Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár

Könyvekről olvasni egy másik könyvben, az egyik legszórakoztatóbb dolog a világon.

Ebben a könyvben egyszerre találkozik a történelem, a romantikus történet és a könyvek iránti szeretet.

A könyvben párhuzamosan két történetet is olvashatunk, két idősíkban egy-egy olyan történet bontakozik ki, amelyeknek szálai egymásba fonódnak.

Az egyik történet 1939-ben indul el, ahol megismerjük a fiatal párizsi Odile-t , aki könyvtárosként éli meg a 2. világháború eseményeit. Miközben a világban harcok dúlnak és sorsok törnek össze, Odile a könyvek által próbálja saját és mások életét megmenteni.

Néhány évvel később egy újabb női sors kerül középpontba a könyvben, ahol újra előbukkan Odile, immár idősebb korban.

1983-ban Lily-t ismerjük meg, aki magányos kamasz lányként felfigyel idős szomszédjára, akivel elkezd egy különleges baráti viszonyt ápolni. Miközben Lily elkezd kutatni Odile múltja után, egyre több mindent tudunk meg a múlt eseményeiről, közben pedig Lily életében is fontos események történnek.

Ez a regény a könyvek szeretetéről szól, rengeteg regényutalás, valamint könyvrészlet kap benne helyet és csodálatos megfogalmazások az olvasás erejéről.

A könyvek világa által olyan női sorsokat, hősöket és harcosokat ismerünk meg, akik nem csak kitalált történetekben, hanem a valóságban is a legnagyobb erőkkel harcolnak meg.

Rám nagyon kellemesen hatott ez a könyv, nemcsak a párizsi helyszín miatt, hanem a könyvek és a könyvtár, mint központi téma megjelenítése miatt is.

Ezt a vonalat pedig nagyon szépen kiegészítette egy romantikus szál, amit a könyv szerzője nagyon jól párosított a történelmi háttérrel.

Ebben a könyvben főleg azok a nők kapnak fontos szerepet, akik könyvtárosként az ellenállás oldalán egy olyan eszközzel harcoltak, ami embereknek gyakran az utolsó reményt jelentette.

A párizsi amerikai könyvtár dolgozói gyakran saját életüket kockáztatták azért, hogy könyveket juttassanak el emberekhez, hogy a szavak erejével reményt adjanak nekik a legsötétebb időszakban is.

Az elolvasott könyvek története és azok szereplői sok embernek adtak erőt a 2. világháború idején, ez a könyv pedig Odile történetén keresztül pont arra világít rá, hogy gyakran a legjelentéktelenebbnek tűnő cselekedetek is, sorsokat tudnak megváltoztatni.

Ez a történelmi fikció, váltott szemszögön keresztül, két helyszínt és két különböző női sorsot állít egymással szembe. Ez a két női sors hatással van egymásra, életük több ponton is egymásba fonódik, a könyvek iránti szeretet és rajongás pedig egy elválaszthatatlan kötődést hoz létre Odile és Lily között.

Család, szerelem, barátság, háborús borzalmak és a könyvek iránti rajongás kap helyet egy olyan könyvben, aminek története megható és érzelemdús.

Nagyon jó élmény képzeletben végigbarangolni a párizsi könyvtár különböző szobáin, megállni egy-egy ismert könyvrészlet felidézésénél és elmerülni az olvasás élvezetében.

Ez a könyv a könyvben regény sokkal jobb, mint azt elsőre valaki is gondolná. Nagyon megnyerő a felépítése, a cselekmény fokozása, valamint a szereplők jellemábrázolása.

Lelkes olvasók és könyvmolyok azt hiszem szeretni fogják ezt a könyvet, mert nem csak olvasmányos és szórakoztató, hanem egyben mélyebb gondolatok is helyet kapnak benne.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az emberek furcsák, nem mindig tudják, mit csináljanak vagy mit mondjanak. Ezt ne fordítsd ellenük. Sosem tudhatod, mi rejtőzik a szívükben.

A párizsi könyvtár Book Cover A párizsi könyvtár
Janet Skeslien Charles
Libri Könyvkiadó Kft.
2021
Füles, Kartonált
470