Julie Cohen: Louis és Louise

Egy izgalmas történet, két különböző cselekményszállal, mégis közös bennük az életút, ami csak néhány pontban különbözik.

Nagyon érdekes témát feszeget ez a könyv, ugyanis azt a témát ecseteli, hogy hogyan alakul egy emberélet, ha a születés pillanatában valaki fiúnak vagy épp lánynak születik.

Szóval egy történeten belül egy olyan családot lehet ebben a könyvben megismerni, amelyikben közös a kiindulópont, de utána a történet szerteágazik. Vagyis van egy fiús és egy lányos változata ugyanannak a történetnek.

Múltbeli és jelenbeli idősíkban váltakoznak az események, így két nézőpont által lehet ugyanarra az életre rátekinteni.

Louise és Louis ugyanaz a személy, akik két különböző életet élnek meg. Csupán annyi különbözik bennük, hogy nevük végén ott van az a plusz “e” végződés, valamint születésükkor eldől nemük és ezek alapján már szinte el is dől melyik irányba halad majd az életük.

Nagyon különleges hangulatú és mélyen elgondolkodtató ez a két életút, ami helyenként keresztezi egymást, azonban a fontos fordulópontokon lényeges különbségek tűnnek fel.

Ez a lassú, mélyen elgondolkodtató és egyedi hangulatú könyv a sorsszerűségről, a kiszolgáltatottságról és az egyéni döntések súlyáról szól.

Érdekessége ennek a könyvnek az, hogy a születéskor eldőlt nemi hovatartozás, nem csak a megszületett fiú vagy lány gyermek életét határozza meg, hanem a szülők közötti dinamikát, valamint az egész család sorsának alakulását is.

Ennél a könyvnél is pontosan ez történik, ugyanis párhuzamosan Louise és Louis életével, a szülők életének alakulásába is betekintést nyerünk.

Nagyon jó volt olvasni ezt a könyvet, ami nem csak olvasás szempontjából bizonyult egy gördülékeny és élvezetes olvasásnak, hanem maga a történet felépítése és a cselekmény fokozása is nagyon élvezetes ebben a könyvben.

Érdemes elemerülni ebben a könyvben, ami magáról az életről, annak különböző állomásairól, valamint ez egyéni sorsok alakulásáról szól.

Több szerteágazó történeten keresztül olyan életformákba és sorsokba lehet betekintést nyerni, amiben nem csak a szabadakarat, de a sorszersűség is fontos szerepet kapnak.

 

Kedvenc idézetem a könyvből:

A leginkább azokat a dolgokat bánjuk, amelyeket meg se tettünk.

Louis és Louise Book Cover Louis és Louise
Julie Cohen
Gabo Könyvkiadó
2022
Kartonált
384