A csütörtki nyomozóklub legújabb könyve ezúttal is egy könnyed, laza és humoros regény lett, amiben a krimi szál nem annyira erős, de szerethető karakterei miatt visz magával a történet.
Ez a könyv az előbbi kötet folytatása, de csak a szereplői ugyanazok, ugyanis a története egy teljesen új bűncselekeményt dolgoz fel.
A könyv megnyerő humora és könnyed ironikus jellege sokat segít abban, hogy a könyv kellően ki tudjon kapcsolni és szórakoztatni. Emellett az is nagyon érdekes ebben a könyvben, hogy több történet is szorosan egymásba fonódik, ugyanis minden szereplő saját történetét meséli el párhuzamosan a regény fő cselekményével.
A kerettörténetet egy olyan nyugdíjasokból álló közösség adja meg, akik egy nyomozói klubbot indítanak el, annak érdekében, hogy lakóközösségükben kiderítsenek olyan bűncselekményeket, amelyek biztonságosnak tűnő lakóhelyükön történnek meg.
Ez a bizonyos csütörtöki nyomozóklub nyugdíjas férfiakból és nőkből áll, akik sajátos módszerekkel és egyéni megoldásokkal kezdenek el nyomozni.
A nyomzóklub mindegyik karaktere egyedi és van benne valami különleges, de az egyik női szereplője kimondatlanul is a nyomozóklub vezérévé válik.
Ezúttal is Elizabeth-el indul el a történet, aki egy rejtélyes levél során ellopott gyémántok és meggyilkolt emberek után kezd el nyomozni.
Ebben a kötetben a gyémántrablás mellett megismerkedünk az alvilág és a drogkereskedelem durvább oldalaival, amiket a nyomozóklub tagjai humorral és szarkazmussal közelítenek meg.
Elizabeth nyomozása során barátai segítségére és éles rálátására támaszkodik, akik hol humorosan, hol pedig egészen kreatív ötletekkel oldják meg ennek a bűncselekménynek a rejtélyes körülményeit.
Maga a bűncselekmény nem annyira összetett, ezért ezen a téren nem sok meglepetésre lehet számítani, de a különleges dinamika, ami a könyv szereplői között működik, az nagyon megnyerő.
Köszönhetően a nyomozóklub leleményességének és humorának, több cselekményszál is egybefonódik ebben a könyvben, amiket a klub idős tagjai egyenként feloldanak.
Ez az a fajta krimi, amiben nincsenek véres és erőszakos részek, csak egy olyan nyomozás, ami nem hétköznapi, és emiatt érdekes és izgalmas az, ahogyan helyére kerülnek a kirakó részei ebben a regényben.
Osman elegánsan, humorral és intelligensen mutatja be azt a korosztályt, akinek tagjai nem az öregek unalmas és egyhangú életét élik, hanem aktívan és egyedi kompetenciájukkal, hozzájárulnak a bűncselekmények megállításához. Rengeteg élettapasztalatuk, magas intelligenciájuk és csípős humorok sokat segíti őket a nyomozás során, közben pedig jókat szórakoznak és megtanulják megélni és értékelni azt a kevés időt, ami még hátra van nekik.
Minden humora ellenére, Osman azért a sorok között az idősek reális problémáiról is mesél, de ezt nem egy nyomasztó vagy lehangoló hangulatban teszi, hanem könnyed és laza stílusban.
Bár a nyomozóklub tagjainak világa és élete kissé túl idillikusan van bemutatva ebben a könyvben, de ez legalább ennyhíti a krimiszál durvább részeit.
A nyomzóklub második kötete dinamikusabb és pörgősebb, mint az előző része, könnyebben és gyorsabban lehet haladni vele. Igazi különlegessége ennek a könyvnek az, hogy főszereplői az idősebb generációból vannak, megmutatva ezzel is azt, hogy bölcsesség és tapasztalat terén gyakran van mit tanulni tőlük.
Bár műfaját nézve ez egy krimi, mégis inkább felel meg egy könnyed, laza, humoros és szórakoztató olvasmánynak. Mintha nem is a krimiszál lenne benne a legfontosabb, hanem az a fajta életérzés és élettapasztalat, ami a nyugdíjasokból árad.
Ez az életvidám, aktív és kellően humoros társaság olyan életleckéket ad át olvasóinak, amiket érdemes megfontolni és magunkkal vinni.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Az idő csak úgy repül, ha az ember megéli.
A férfi, aki kétszer halt meg
Agave Könyvek Kiadó
2021
Keménytábla, Védőborító
368
