Ez a lassan folydogáló lírikus történet egészen különleges. A 19. századi Anglia korát és hangulatát idézi fel, a mesés tájakkal, az emberi kapcsolatok bonyolultságával és a részletekben rejtőző érdekességekkel.
Bár ez a könyv a viktoriánus kort idézi fel, azért a hangsúly valahogy mégsem a nagy emberi érzelmeken van, hanem a borús és melankolikus hangulaton, ami az egész könyvre rányomja a pecsétet. A csavaros történet elég szerteágazó ebben a könyvben, nem annyira kalandos, inkább bonyolult és kicsit misztikus.
Bennem jó érzést váltott ki ez a könyv, helyenként nagyon lekötötte a figyelmemet, de valahogy nem igazán tudtam ráhangolódni. Sok benne a mellékszál, ami helyenként felerősödik, de utána nyomtalanul és halkan lecseng, mintha értelme se lett volna. A nagybetűs ÉLET-ről szóló részek átjönnek ebben a könyvben, de számomra nem állt össze a teljes kép a regény elolvasása után se.
A regényt átszövő szerelmi szál tűnik a legérdekesebbnek ebben a könyvben, de mellette olyan sok minden történik még benne, hogy nehezen tudtam fókuszálni bármelyikre is. Minden egyes cselekménysorozat felkeltette a figyelmemet, de mivel egyiket se találtam igazán hangsúlyosnak, ezért nehéz volt összefüggést találni közöttük.
Kétségkívül van egy hangulata ennek a könyvnek, a stílusa, a megfogalmazások, a leírások, mind egészen különlegesek, de a katartikus élmény számomra elmaradt.
A két főszereplő, Cora és William közti kapcsolat tűnt a legérdekesebbnek ebben a regényben, ahol a barátság, a szerelem, a lelkitárs mélyen ötvözik egymást. Nem egy klasszikus szerelmi kapcsolat ez, hanem tele bonyodalmakkal és akadályokkal. Egészen különlegesen alakul az ő „tiltott” kapcsolatuk, de az is nagyon lényeges ebben a könyvben, hogy ez a kapcsolat milyen hatással van a többi szereplőre, akik ugyanúgy megélik saját drámájukat ebben a könyvben.
Ez az igazán értékes ebben a könyvben, az emberek közötti kapcsolat, a ki nem mondott és meg nem élt érzelmek. Valóság és misztikum áll szemben ebben a könyvben, érzelmek és gondolatok, ábrándozások és csalódások. A misztikus lény körüli fejtegetés az ami tettekre és cselekedetekre sarkallja a regény szereplőt, és ami egy olyan történetet szül, ami körül a hit és a valóság közti határvonal elmosódni látszik. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy csupán egy tévhit vagy egy egyszerű kitalált lény milyen hatással tud lenni az emberekre. A kígyó, ez a misztikus lény annyira magával ragadja a könyv szereplőit, hogy azok gyakran olyan dolgokat tesznek meg, amiket emberi ésszel meg nem tudnak magyarázni, mintha ez a kígyó csábítaná és a bűnre sarkallná őket.
A különböző életképek, amiket olvasóként végigkövettem, nagyon érdekesek, főleg a hit és a babona közti szöges ellentét. Elképesztő az, hogy egy lény, amit senki se látott valójában, hogyan tud hatni az emberek életére és érzelmeire. Mert ebben a könyvben nagyon összekuszálódnak az emberi kapcsolatok és érzelmek, a végén már alig lehet átlátni őket. És bár a misztikus lény valóssága nem bizonyosodik meg ebben a regényben, az emberi érzelmek bonyolultsága nagyon is sok szerepet kap benne. És mivel a könyv szereplői nem tudnak megbirkózni gyakran ellentétes és bonyolult érzelmeikkel, ezért a könnyebb utat választják, és belekapaszkodnak egy valósnak vélt szörnybe, ami legalább némi magyarázatot ad a történtekre. Ámítás, menekülés és önbecsapás az egész, de mégis élvezetes.
Jó volt ez a könyv, de valami miatt úgy érzem, nem teljes, mintha valami még hiányozna belőle. Hangulata és stílusa magával ragadott, ennek ellenére azonban nem váltotta be a fülszöveg alapján ígért váratlan fordulatokat.
Kedvenc idézetem a könyvből:
…a legragyogóbb elmék képesek egyszerre két ellentétes dolgot elgondolni.
Az essexi kígyó
21. Század Kiadó
2017
Keménytábla, Védőborító
432
