Egészen különleges olvasmány került a kezembe, ami felért egy érzelmi utazással. A felnőtté válás egyik legszebb művét olvastam, ami szívszorítóan fájdalmas és leplezetlenül reális. A regényt félmondatok, rövid kijelentések és elgondolkodtató kérdések jellemzik, amitől kicsit nyomasztónak és melankolikusnak tűnik a regény, de zseniálisan van megírva.
A félreértések, a ki nem mondott gondolatok és érzelmek, az elhallgatás, a sértődés, a sebezhetőség határozza meg két fiatal felnövésének néhány évét. Egy-egy rövid kis szösszenet vagy egy villanásnyi elbeszélés olyan hatást tud ebben a regényben kiváltani, amitől én mint olvasó beleborzongtam, össze szorult a szívem és csak vitt magával az ár.
Marianne és Connell különleges kapcsolata, ami hol barátság, hol szerelem, szimbolizálja a felnőtté válás bonyolult és fájdalmas szakaszait. Az ahogyan ez a két egyetemista egymáshoz, barátaikhoz, családjukhoz és a világhoz viszonyul, meghatározza „normálisnak” tűnő életüket. A népszerűség, az elfogadás, a társaságban betöltött szerepek, mind olyan dolgok, amitől sebezhetővé válnak.
Marianne és Connell két teljesen különböző családi háttérből jönnek, különböző családi mintákat és elvárásokat hoznak magukkal. Küzdelmük nem csak a világgal szemben nyilvánul meg, hanem önmagukkal szemben is. A családi gyökerek, a társadalmi ellentétek és a szociális elvárások rányomják bélyegüket a felnőtté válásukra.
A könyv annyira élethűen és autentikusan ábrázolja a középiskolások és egyetemisták nyomasztó problémáit, hogy ebben mindenki önmagára találhat valamilyen szinten. Talán ebben a korban számít a legtöbbet az, hogy ki a „normális” és ki az aki nem. Ebben a korban széles spektruma van a normalitásnak, mikor a menőség mindennél fontosabb. A szegény és gazdag diákok közti szakadék, a menő és kivetett közti távolság, áthidalhatatlannak tűnnek, miközben a szereposztások akár pillanatok alatt változnak. Innentől kezdve már semmi sem olyan egyértelmű, mint ahogyan az tűnik.
Tudatosan figyeltem fel arra a könyvben, hogy milyen gyakran használja a szerző a „normális” szót és nagyon gyakran előfordul ez a szó a könyv oldalain.
De mitől minősül valami vagy valaki normálisnak?
Vajon a népszerűség és a közkedveltség számítanak normálisnak? Vajon az elutasítás, a ridegség, a szeretet hiánya és a családon belüli erőszak miatt automatikusan „nem normális” valaki? Vajon két teljesen különböző ember, lehet együtt normális? Vajon az önzetlen szeretet normálissá tud tenni?
És végül is ki határozza meg azt, hogy mi és ki a normális?
Egy fiatal és egyedülálló anya lehet normális? Egy magányos és visszahúzódó kamasz lehet normális? Egy megsebzett és sérült fiatal lány lehet normális? Egy erőszakos tinédzserből lehet normális felnőtt?
Én magam se tudnák ezekre a kérdésekre egyértelmű válaszokat adni, ennek ellenére ennek a könyvnek olyan hatása van, ami egyből magával ragad és beszippant.
Semmi nem hiányzik ebből a könyvből, minden megvan benne ami ahhoz szükséges, hogy egy remekmű legyen. Kevés dialógussal, annál inkább több világmegváltó bölcs mondással tarol és hódít ez a regény. Finomkodás nélkül, mégis érzékenyen és intelligensen, egy olyan kamaszokról írt és felnőtteknek szóló könyvről van itt szó, ami mélyértelmű, hiteles és nem egy tinis tucatregény.
Egy nem normális világban, két nem normálisnak tűnő fiatal, lehet együtt normális. Marianne és Conell szimbiózisa megtalálja a normálishoz vezető utat.
Olvasás szempontjából volt néhány apró kis tényező, ami helyenként zavaró volt. Mivel nem igazán vannak bekezdések a regényben és a párbeszédek sincsenek külön jelölve, ezért helyenként nehezen igazodtam el a szereplők között. Ezek miatt gyakran nehezebb volt összerakni a képet a fejemben, hogy ki kihez beszél, és épp kiről szól az adott jelenet de összességében ez nem nyomta rá a bélyegét az olvasás élvezetére. Annak ellenére, hogy sok a félreértés és az elhallgatás a regényben, nekem mégis egy kedvencem lett.
Okos, modern és mélyértelmű regény, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Sok benne a lélektani és romantikus elem, ettől olyan élvezetes az olvasása. Helyenként kényelmetlen vagy szívszorító a két fiatal küzdelme és bizonytalansága, de sokat árul el a rossz döntések következményeiről. Amennyire hétköznapinak tűnik ez a tinikről szóló történet, annyira nem hétköznapian van megírva.
Szerintem ez egy igazán jó fejlődésregény, ami letaglóz és elbűvöl. Remek a történetmesélési stílusa, sok dráma van benne, és megannyi katartikus pillanat. Kicsit szokatlannak tűnhet a stílusa és a szerkezete, de pont ettől olyan különleges, mivel a szerelmi szál mellett egyéb komolyabb témákat is feszeget, mint a gyerekkori traumák feldolgozása, a családon belüli erőszak, a mentális betegségek, a fétisek. Az, hogyan milyen erővel bír egy közösség, valamint milyen hatása lehet a magánynak, szerintem kitűnően van ábrázolva ebben a könyvben.
Érdemes elolvasni, nagyon jó olvasmány!
Kedvenc idézetem a könyvből:
Az élet az a valami, amit magunkkal viszünk a fejünkben.
Normális emberek
21. Század Kiadó
2019
Keménytábla, Védőborító
301
