Minden könyv, aminek története a 2. világháború köré épül, számomra mindig nagyon megnyerő, annak ellenére, hogy ezek a történetek mindig mélyen megérintik az ember szívét. Bár minden alkalommal megviselnek ezek a történetek, ennek ellenére, úgy gondolom, hogy sokat lehet meríteni ezekből a könyvekből.
Ez a könyv, számomra kicsit más volt mint az eddigiek, főleg szerkezete és stílusa miatt. Pont emiatt eleinte kicsit nehezebb volt ráhangolódni erre a könyvre, de mivel története nagyon olvasmányos, ezért egy idő után könnyedén lehet haladni vele, és a könyv szereplői is hamar az olvasó szívébe lopják be magukat.
A könyv sokat mondó borítója már egyből felkelti az olvasó érdeklődését, az pedig, hogy ez egy igaz történet alapján megírt könyv, csak még különlegesebbé teszi ezt a könyvet.
A regény szerkezeti szempontból két külön cselekményszálon fut, ahol a rövid fejezetek harmonikusan váltják egymást. Egyes szám harmadik személyben két különböző család történetét kísérhetjük végig, de ez a két szál a regény végén szépén összeforr.
A regénynek nem csak egy kiemelkedő cselekményszála van, hanem több szálon futnak az események, de mindegyik ahhoz a mozgalomhoz kötődik, aminek a 2. világháború idején az volt a célja, hogy Ausztriából kimenekítsék azokat a zsidó gyerekeket, akiknek szülei munkatáborba kerültek vagy bizonytalanná vált a jövőjük zsidó származásuk miatt.
A regény még a 2. világháború előtt indul, ahol megismerjük Stephan Neumann és családja történetét. Stephan egy fiatal zsidó drámaíró, aki eleinte nem is foglalkozik a náci mozgalommal, de amikor apját elragadják a családtól, akkor próbálja halálos beteg anyját és kisöccsét kimenekíteni ebből a pokolból. Stephan összebarátkozik Zofie-val, a keresztyén fiatal lánnyal, akinek édesanyja ugyanúgy náci ellenségnek számít, ugyanis náciellenes írásai szemet szúrnak a németek oldalán.
Ezzel párhuzamosan megismerjük Truus Wijsmuller történetét is, aki a holland ellenállás egyik vezéralakja, és aki folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több zsidó gyereket mentsen ki Ausztriából. Tante Truus, aki férjével és segítő társaival együtt dolgozik, egy borzasztóan nehéz és akadályokkal teli folyamatban vesz részt, míg a gyerekek felkerülnek arra a vonatra, ami bár elszakítja őket családjuktól, mégis pont a biztos halál medréből szabadulnak ki.
Ennek a regénynek nem a dinamikus cselekmény az erőssége, hanem a sok megható történet, ami emberi sorsokról szól. Mivel ez a könyv nem a koncentrációs táborokról szól, pont ezért nem annyira megterhelő, mégis egy igazán különleges része ez a 2. világháborúnak.
Ez a regény nagyon jó példa arra, hogy a 2. világháború nem csak szörnyű tettekről szól és nem csak a halálról, hanem az életről, és főleg azokról az emberekről, akik saját életüket kockáztatták, hogy másokon segíteni tudjanak.
A regény egyedisége abban rejlik, hogy most főleg a gyerekeken van a hangsúly, akik bár szavakkal nem igazán tudták megfogalmazni mi történik körülöttük a 2. világháború idején, mégis elszenvedői voltak a náci uralomnak.
Pont emiatt olyan nagy a kontraszt a könyvben a gyűlölet és a szeretet, a pusztítás és a menekülés között. Ezek az ártatlan gyerekek és Truus mozgalma, a szeretet, az emberiség és a bátorság erejéről mesélnek. Egyenesen szívet tépő belegondolni azoknak az anyáknak és apáknak a helyzetébe, akik önkéntesen tették fel gyerekeiket ezekre a vonatokra, tudván azt, hogy soha többé nem fogják látni egymást, mégis bíztak abban, hogy az élet győzhet a halál felett.
Annak ellenére, hogy a regény szerkezete kissé szaggatott és töredezett, a rövid fejezetek viszont kellően adagolják a feszültséget és izgalmassá teszik a cselekmény kibontakozását. A nehézkes bevezetés után már kissé lendületesebbé válik a cselekmény, és a szereplők is egyre szimpatikusabbá válnak. Megnyerő és igazán kiemelkedő az a fajta megközelítése ennek a regénynek, ahol gyermeki szemszögből követhetjük végig a 2. világháború kezdeteit, valamint a hangsúly a túlélőkön, és nem az áldozatokon van.
Ebben a könyvben is jelen van egy szerelmi szál, de ennél sokkal fontosabb a történelmi fikció, ami kellően részletesen és pontosan adja vissza a 2. világháború gyerekekről szóló mentőakció részleteit. Bár nagy része fikció ennek a könyvnek, mégis van valóságalapja a regénynek. Egészen elképesztő Tante Truus elszántsága és bátorsága, aki egy valós személy volt és több ezer gyerek életét mentette meg. Méltóan került ő be ebbe a könyvbe, mert ő úgy tekintett ezekre a gyerekekre, mintha sajátjai lennének, mintha élete feladata lenne megmenteni ezeket a gyerekeket.
Az tény és való, hogy gyakran elszorul az ember szíve miközben végigolvassa ezeknek a kiszolgáltatott és ártatlan gyerekeknek a történetét. Megindít és egyszerre megráz ez a regény, ugyanakkor reményt is kelt, megmutatva azt, hogy a szeretet, az összetartás és a lélekjelenlét csodákra képes.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Nagy türelem kell hozzá, hogy az ember magában tartsa a gondolatait.
Az utolsó vonat Londonba
21. Század Kiadó
2020
Füles, Kartonált
462
