Fredrik Backman már meggyőzött engem írói tehetségéről egy korábbi könyvével, ez a könyv pedig csak hab a tortán, mert minden egyes szava az ember elevenébe tapint és erősen hat az érzelmekre.
Témáját tekintve úgy érzem több generációt is felölel ez a könyv, ugyanis szó esik benne a halálról, az öregedésről, az elmúlásról, a magányról és a szeretetről.
Nekem nagyon tetszik Backman írói stílusa, tetszik az a fajta könnyedség, lazaság, önirónia és csípős szarkazmus, ami könyveit jellemzi. Ez abban nyilvánul meg, hogy a fontosabb üzenetek nem direkten kerülnek közlésre, egyfajta odamondó stílusában, hanem a sorok között lapulnak meg, ilyen formában ez számomra jóval hatásosabb, mivel teret ad saját gondolatok kialakítására.
Én nem tudok olyan dolgot találni ebben a könyvben, ami ne lenne tetszésemre. Backman könyveit, akárcsak ezt a könyvet is, egyfajta élet iránti alázat és tisztelet jellemzi, ezért történetei kortalanok, mert minden korosztály talál benne valamit, ami kedvére való és pont neki szól.
Ennek a könyvnek Ove a főszereplője, egy 59 éves megözvegyült férfi, aki elveszítve munkáját és feleségét, már nem sok értelmet lát az életben. És mikor már úgy tűnik semmije és senkije se maradt már, akkor hozza őt össze az élet olyan emberekkel, akik értékelik és nagyrabecsülik Ove bölcsességét és élettapasztalatát. Élete utolsó szakaszában, Ove hirtelen ráébred arra, hogy még van néhány dolog ami rá vár, még mindig lehet örülni a puszta létnek.
Ove, az az ember, aki úgy gondolja, hogy már mindent látott és megélt az életben, élete utolsó napjaiban, megtanul újra nyitni emberek felé és befogadni egy olyan világot, ami mindeddig taszító és idegen volt számára.
Végigolvasva ennek a komor, kényszeres és bezárkózott férfinak a történetét, kissé mi is magunkra találunk benne, függetlenül korunktól vagy nemünktől.
Ove személyisége, világnézete és élettapasztalata mélyen megható és könnyfakasztó, mert van benne valami, amitől egyedi és utánozhatatlan. Backman úgy alakítja főszereplője karakterét ebben a könyvben, hogy beengedi olvasóját annak legintimebb és legsötétebb lelki világába, megmutatva azt, hogy az élet és benne az emberek, sosem csupán fehérek vagy feketék.
Minden ami Ove-val történik mélyen hat az olvasó érzelmeire. Az, ahogyan két idősíkban olvassuk el Ove történetét ebben a könyvben, rámutat arra, hogy mennyi mindenen megy keresztül egy házaspár élete folyamán, és kinek mi is a szerepe egy jól működő kapcsolatban.
Számomra nagyon harmonikus volt ebben a könyvben az, ahogyan az élet apró mozzanatai összefonódtak egy idősebb ember életbölcsességeivel, valamint ahogyan az idő minden kérdésre előbb vagy utóbb válaszokat ad az embernek.
Valós és vitathatatlan értékeket közvetít ez a könyv, amiről a mindennapi hajsza során könnyen megfeledkezünk. De ez a sokszínűség, ami ebben a könyvben megjelenik, mosolyt csal az olvasóra arcára és magába szippant az a lazaság és humor, ami körülövezi ezt a könyvet.
Backman könyvében az a jó, hogy a szerző úgy tud komoly témákról beszélni, hogy azt nem egy búskomor hangulatban teszi, hanem viccesen és lazán, emiatt a könyv csattanója is sokkal hatásosabb.
Ez az a könyv, ami az olvasó összes érzékszervére hat. Hol sírva, hol mosolyogva, hol dühösen, hol pedig békésen olvassa az ember ezt a könyvet, ami komoly témája ellenére, egy mérhetetlenül életvidám és pozitív szemléletű könyv.
Nincsenek szavaim arra, hogy kifejezzem mennyire tökéletes ez a könyv, ezért csak annyit mondok, szerintem ez valóban egy remekmű!
Kedvenc idézetem a könyvből:
Minden embernek tudnia kell, miért küzd.
Az ember, akit Ovénak hívnak
Animus Kiadó
2020
Keménytábla, Védőborító
335
