John Marrs: The One

Engem ez a könyv teljesen lenyűgözött, annyira belemerültem az olvasásába, hogy órákig meg se mozdultam. Szuper izgalmas és szórakoztató ez a könyv, legszívesebben megállás nélkül olvastam volna végig. Kissé bugyutának és nevetségesnek tűnik a története, de annyira leköti az olvasó figyelmét, hogy én teljesen bele tudtam magam élni a történetébe és gyakran éreztem azt, hogy csak úgy visz magával a könyv.

Az tény, hogy eleinte kicsit összezavart a nagyon gyorsan váltakozó események sorozata, valamint az öt főszereplő teljesen különböző története, de ez csupán néhány oldal elolvasása után nagyon szépen a helyére kerül.

Az alaptörténet röviden arról szól, hogy öt teljesen különböző ember egy egyszerű DNS-teszt által megpróbálja megtalálni a neki szánt NAGY Ő-t, aki a tudomány szerint genetikailag az ő párja. Legalábbis egy alkalmazás ezt ígéri mindazoknak akik regisztrálnak ezen az oldalon és befizetnek ezért a szolgáltatásért. Ennek a programnak világszerte híre megy és egyre többen jelentkeznek, remélvén azt, hogy könnyedén megtalálják lelki társukat.

A könyvben szereplő öt különböző embernek is a története erről a találkozásról szól. A történetek semmilyen szinten nem kapcsolódnak egymáshoz, csupán annyi a közös bennük, hogy mindannyian a nagy szerelemről álmodoznak és ezt keresik.

Ha csupán ennyiről szólna ez a könyv, akkor azt gondolnánk, hogy ez egy romantikus regény, de ez nem épp így van. Vannak benne romantikus elemek, amelyek el is vannak benne bőven túlozva, de ugyanúgy a thriller elemei is előfordulnak a könyvben.

Az biztos, hogy végig nagyon izgalmas az öt főszereplő kalandos, humoros és romantikus, helyenként pedig gyomorforgató és ijesztő története.

Nagyon tetszett a sok váltakozó szemszög és szereplő a könyvben, amitől csak még lendületesebb és pörgősebb lett az egész regény. Mivel a fejezetek mind nagyon rövidek, ezért épp elegendőek ahhoz, hogy egy kis szösszenetet olvassunk egy-egy szereplőről, és pont mikor izgalmassá válna a történet, akkor következik be a váltás. Szerintem könnyen lehet követni a regény eseményeit, bőven van benne izgalom, feszültség, humor, krimi és thriller.

Szerintem ez a könyv már az elején függőséget okoz, és szinte lehetetlen letenni, mivel folyamatosan történik benne valami izgalmas. Mivel már a regény alapötlete is nagyon egyedi és különleges, ezért a felépítése csak még élvezetesebbé teszi az olvasását.

Minden egyes szereplő érdekes valamiért ebben a könyvben, miközben mindannyiuknak van titkolni valójuk, ami mindig egy újabb eseménysorozatot indít be a regényben. Elképesztően fordulatos az egész regény, soha nem lehet előre kiszámítani mi fog történni benne.

Mind az öt történet tartogat valami meglepetést, így egyik sem válik lapossá vagy kevésbe érdekessé.

Hihetetlenül megnyerő és lebilincselő az egész könyv, úgy ahogy van. Igazi pszichothriller, keverve krimi és romantikus elemekkel, ami a végén egy összetett és jól kidolgozott regényt eredményez. Engem nem zavart az a tény a könyvben, hogy az öt különböző történetnek a végén sincs semmi köze egymáshoz, ez sokkal inkább volt élvezetes számomra, mint egy zavaró faktor.

Kitűnő szórakozást és kikapcsolódást nyújt ez a könyv, minden megvan benne amitől élvezetes tud lenni az olvasása.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Van az a pont, amikor mindenkinek vállalni kell a felelősséget azért, amit tett.

The One Book Cover The One
John Marrs
Maxim Könyvkiadó Kft.
2018
Füles, Kartonált
416