Kate Morton: Az elfeledett kert

„Az elfeledett kert” nagy kedvencem, amúgy szinte mindegyik könyv, amit Kate Morton-tól olvastam.

Az események felvezetése nagyon izgalmas, tele titokkal, hazugsággal, csalással.

Meseszerű az egész történet: 1913-ban egy Ausztráliába tartó hajón magára hagynak egy kislányt, aki egyedül érkezik meg az ausztrál kikötőbe. Csak egy kis bőrönd van nála, benne egy meséskönyvvel. Az ijedt és magányos kislányt örökbe fogadja a kikötőmester és felesége, és mint saját lányukat nevelik fel. A lány huszonegyedik születésnapján elmesélik neki megtalálásának történetét. A kislány, aki huszonegy évvel korábban névtelenül és egyedül érkezett meg, immár felnőttként elindul kideríteni múltját és igazi családját. Nell, a kétségbeesett és bizonytalan, felnőtt nő, elindul Cornwallba, a Blackhurst Udvarházba, hogy válaszokat találjon származására. Kutatása során, nyomára jut a Mountrachet család titkaira. Mivel Nell meghal, ezért a kutatást és nyomozást, unokája, Cassandra fejezi be. Cassandra Ausztráliából Angliába utaz, hogy megfejtse ki és miért tett fel egy árva kislányt arra a hajóra. Ezekkel a felfedezéssekkel összeáll a regény kirakós rejtvényének összes darabja.

Három szálon is fut a történet, három generációt ismerhetünk meg. A történet Angliában, az 1900-as években kezdődik a kis Eliza elmesélésével. A Mountrachet családot ismerjük meg, a különleges barátságot, ami az állandóan beteg kislány, Roze, és a családtól elszökött nagynéni elárvult lánya, Eliza, között szövődik.

A múltbeli főhősnő, Nell pedig végigvezet élete megpróbáltatásain és nehézségein, amikor is 1975-ben elindul felkutatni gyökereit.

A jelenbeni főhősnő, Nell unokája, Cassandra, egy több mint százéves titkot próbál megfejteni, ahhoz hogy kiderítse nagyanyja származásának titkait.

Nagyon izgalmas végig követni útjukat.

Csodás történet, varázslatos mesékkel és szerethető karakterekkel. Nagyon izgalmas a több szálon futó esemény, valamint a helyszínek és szereplők váltakozása. Tele van a regény, intrikákkal, rejtett titkokkal, szerelemmel és szenvedéssel.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Sose feledd, hogy kellően erős akarattal még a gyengék is nagy erővel rendelkezhetnek.

Az elfeledett kert Book Cover Az elfeledett kert
Kate Morton
Könymolyképző Kiadó Kft.
2015
Puhatáblás, Ragasztókötött
622