Markus Zusak: Az üzenet

Ez az egyik legkülönlegesebb és legmeghatóbb könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Annyira érzelemdús és bájos a története, hogy lehetetlen nem beleélni magunkat a könyv szereplőinek sorsába. Ez a kedves és egyben megható történet olyan hétköznapi emberek sorsáról szól, akiknek élete úgy tűnik semmiben sem különbözik a többiekétől, szeretetük és empátiájuk által azonban kiemelkednek a többségből.

Ezek a hétköznapi hősök gyakran köztünk is élnek és úgy elmegyünk mellettük, hogy észre sem vesszük őket, miközben néha egy kedves és szeretetteljes emberi gesztus sokkal többet érhet, mint bármi más.

A könyv főszereplője Ed Kennedy, aki egy tipikus átlagos fiatal férfi, akinek nem sok terve van a jövőjére nézve, sőt a jelenje se mutatkozik izgalmasnak vagy érdekesnek. Egy napon azonban üzenetek érkeznek hozzá, olyan feladatsorokkal összekapcsolva, amik által Ednek is sikerül kimozdulnia a már jól bevált és kényelmes komfortzónából. Ezek az üzenetek olyan emberekről szólnak, akiknek Ed valamilyen szinten segíteni tud, miközben az ő jelleme és élete is megváltozik. Ed sorra veszi minden egyes küldetését, végre is hajtja mindegyik feladatát, de olyan módon, hogy ő csak az üzenetet közvetíti az embereknek, a megfejtésre már nekik kell rájönni.

Nagyon izgalmas, kalandos és humoros végigjárni a könyv főszereplőjével ezt a jellemfejlődésbeli utat, közben pedig olyan örök törvényű igazságokra rájönni, amelyek kicsit szebbé és könnyebbé tehetik az ember életét. Ezek a történetek gyakran fájdalmas és szívszorító üzeneteket tartalmaznak, de a szerző briliáns megoldásának köszönhetően, mindig jelen van egy kellemes harmónia a humor és a komorság között. Ez sosem billen el egyik vagy másik irányba, sőt ez a fajta finomság és érzékiség, kellően kikapcsol és szórakoztat. Egyértelműen a nagybetűs életről szól ez a könyv is, de én úgy érzem, hogy ez még annál is többet tud nyújtani az olvasónak, mint egy jól megírt könyv vagy egy nagyszerű olvasási élmény. Ez a könyv az életigenlésről, az élet nagyszerűségéről szól, valamint egyfajta életkedvről, ami nem zárja ki azokat a rossz és fájdalmas pillanatokat, amiken keresztül megy az ember élete során, mégis képes a rosszat a jóval legyőzni.

Úgy gondolom, hogy ez a remek regény főleg azoknak és olyan élethelyzetekben tud nagyon sokat segíteni, akik válság- vagy krízishelyzetben találják magukat és szükségét érzik egyfajta kapaszkodónak vagy útmutatásnak.

Nálam eddig is különleges helyet foglalt el Markus Zusak, de úgy érzem ezzel a könyvével véglegesen elnyerte a szimpátiámat.

Teljesen elfogult vagyok ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Nekem nagyon tetszett a könyv felépítése, a rövid fejezek, a frappáns mondatok, valamint a kártya lapjaira írott üzenetek és a szereplők jellemábrázolása. Úgy gondolom, hogy ezek a nem mindennapi tettek és jó cselekedetek, amiket Ed véghez visz a könyvben, valójában a fejlődését szolgálják. Magától talán sosem lett volna képes arra, hogy kimozduljon és merjen nagyokat álmodni és tenni, de egy külső löket megadta neki azt a motivációt, ami szükséges volt ahhoz, hogy kihozza magából azt, amire valójában képes.

Ez a fejlődésregény nem csak Ed számára jelentett megfejtendő üzeneteket, hanem minden olvasó számára, mindazoknak akik hajlandóak változtatni életükön. A saját korlátok és akadályok túllépése talán a legjelentősebb üzenete ennek a regénynek, valamint az a fajta emberszeretet, ami képes mások életére is hatni.

Ezt a könnyed, bájos és gördülékeny történetet mindenkinek csak ajánlani tudom, ugyanis hatása garantáltan mosolyt tud csalni az ember arcára. Nem egy világot megváltó történetről szól, hanem az élet aprónak és jelentéktelennek tűnő kis pillanatairól, amelyek lehet, hogy önmagukban nem sok értelmet hordoznak, de kollektíven nézve, sorsokat és életeket változtathatnak meg.

Szerintem egészen különleges ennek a könyvnek a nyelvezete és a hangulata, ami egyfajta álomvilágba röpít, ahol a kedves tettek és a nemes érzelmek, csodákra képesek.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az emberek néha szépek.

Nem külsőre.

Nem a szavaikban.

Csak a lényükben.

Az üzenet Book Cover Az üzenet
Markus Zusak
Európa Könyvkiadó Kft.
2016
Kartonált
372