Susan Spencer-Wendel: Mielőtt végleg elmegyek

A következő könyvnél, „Mielőtt végleg elmegyek”, a címe fogott meg legelőször, és ennek több oka is van. Először is egy nagyon ismert dalra emlékeztet, ami szép emlékeket idéz fel bennem. Másodszor, azért fogott meg a könyv, mert már a címéből következtettem arra, hogy egy ember halál előtti napjait mutatja be. A harmadik ok a könyv alcíme, „Egy boldog év”, ami kíváncsivá tett, így már minden okom meg volt arra, hogy elolvassam.

Önéletrajzi könyv ez, igaz történet alapján, hiszen egy negyvenkét éves újságírónő írja meg élete utolsó egy évét, miután egy halálos betegséget fedeznek fel nála, mely az izomzatot támadja meg, míg a végén az ember teljesen leépül. Csupán egy éve marad Susannek, amit még viszonylag egészségesen eltölthet családjával és barátaival. És ő a legjobbat hozza ki ebből az egy évből. Feladja újságírói karrierjét, hogy egy felejthetetlen és boldog évet töltsön el szeretteivel. Egészen kalandos és izgalmas utazásokra indul el, hét hozzá legközelebb álló emberrel hét különböző helyre utazik. Utazásai során eljut Budapestre, Ciprusra, a Bahamákra és még megannyi szép helyre. Ezek a helyszínek mind szép emlékeket idéznek fel a múltjából, ugyanakkor új emlékeket teremtenek és hagynak hagyatékul szeretteinek. Mindeközben állapota egyre csak romloik, már járni és írni is alig tud, mégis kezének egyetlen működőképes hüvelykujjával megírja élete történetét.

Kétségkívül szomorú ez a történet, tele melankóliával, halál félelemmel, búcsúzással, de ugyanakkor nem ez a hangnem dominál a könyv lapjain. Susan, a feleség, édesanya, barátnő, nővér, szomszéd, munkatárs, egy felbecsülhetetlen ajándékot hagy szeretteire: életörömöt és életünneplést. Nem menekül az önsajnálatba, nem panaszkodik, nem kesereg, optimizmusának, életerejének és humorának köszönhetően, boldogan tölti el élete utolsó egy évét.

Égbekiáltó a könyv üzenete: minden napnak megvan a maga varázsa és csodája, az életet most kell élni, mert csak úgy érdemes igazán élni, ha szeretünk és boldogságban élünk.

Susan hozzállása, lelki ereje és kitartása magával sodor és reménységet ébreszt az olvasóban. Példaértékű, az az alázat és méltóság, ahogyan szembenéz a halállal és kész mindent elfogadni amit az élet még adni tud neki.

De jó is lenne, ha mindenkinek megadatna az a lehetőség, hogy úgy készüljön fel a végső útra, ahogyan Susan tette.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Hát, ha nem tudod megváltoztatni a helyzetet, változtasd meg a hozzáállásodat – mondtam neki. – A tudatodat te irányítod.

Mielőtt végleg elmegyek Book Cover Mielőtt végleg elmegyek
Susan Spencer-Wendel
Libri Könyvkiadó Kft.
2013
Puhatáblás
430