Ez a könyv számomra annyi meglepetést tartogatott, amire még csak gondolni se mertem volna. Vannak könyvek, amelyektől már eleve sokat vár el az ember, főleg ha tudja, hogy ez egy igaz történet. Ezt az elvárást csak még jobban fokozta az a tény, hogy mennyire közkedvelt és szinte már „híres” ez a könyv, és bizony én mint olvasó elég nagy nyomást éreztem magamon mikor kezembe vettem.
Az tény, hogy ez nem egy egyszerű olvasmány, brutális és megdöbbentő az a világ, amit Tara az olvasók elé tár, még csak belegondolni is nehéz, hogy ilyen élettörténetek léteznek.
Tara visszaemlékezései által betekintést nyerünk saját és családja életébe, akik fundamentalista életvitelükkel teljesen elhatárolódnak a társadalomtól és valami vallási fanatizmus irányítása alatt élnek. A többgyerekes család elutasít minden orvosi vagy nevelési intézményt, így Tara manipulatív apja, erőszakos testvére és befolyásolható anyja mellett tölti el gyerekkora nagy részét. Saját önerejéből kitör ebből a világból, mert tudásvágya fontosabbá válik számára mint beteges családja és környezete.
Ez az emlékirat az ő életútját meséli el, gyerekkorától egészen felnőtt koráig, egy olyan küzdelmes utat mutatva be, ami tele van fájdalommal, szenvedéssel, küzdelemmel és megannyi lelki traumával.
Számomra ez a történet az elején még nagyon nehezen indult be, kaotikusnak tűnt minden, és nagyon nyomasztó volt mindent egyes szám első személyében olvasni. Eleinte annyira távolinak éreztem ezt a világot és ezt a nyomasztó hangulatot, hogy szinte már feladni készültem. A kíváncsiság mégis tovább vitt és nem tudtam úgy letenni ezt a könyvet, hogy ne tudjam meg, végül is hova tud vezetni egy ilyen kilátástalan élethelyzet. És mennyire jól tettem, hogy tovább olvastam, mert szerintem a könyv úgy igazán csak a második felétől indul be.
Az első rész még kicsi homályosnak tűnik, nehéz kiigazodni a szereplők között, de utána minden a helyére kerül. Én a könyv második felétől éreztem azt, hogy úgy igazán életre kelt a könyv. A második résztől már csak Tara van a könyv középpontjában és az ő elmesélése innentől kezdve teljesen leköt és ugyanakkor meg is döbbent.
Ez a hosszú és fájdalmas memoár nem a mormonok világát, vallását vagy életnézetét helyezi középpontba, hanem egy védtelen, tudatlan kislány felnőtté válásának útját mutatja be, aki önerejéből kitör egy ártalmas és bántalmazó családból és világból.
Még most sem tudom összeszedni a gondolataimat, annyi mindent kiváltott belőlem ez a könyv, hogy nehéz mindezt szavakba önteni. Maga a történet nagyon jó, hátborzongató, szívet tépő és mély értelmű, de úgy érzem olvasási szempontból számomra nem épp a legjobb. Soknak éreztem azt a 400 oldalt, amin végig csak a siránkozás, a fájdalom és a nyomor van az olvasó szeme előtt. Tara személyisége is annyira kettősnek tűnt, hol egy harcos, hol egy menekülő. Annak ellenére, hogy kitört ebből a világból és egy tanult lány lett belőle, a beteges családi mintákat nem tudta feldolgozni és úgy érzem ezek tanultsága ellenére is, megakadályozták őt sokmindenben. Menekült a családja elől, de azért folyamatosan szükségét érezte a támogatásuknak és a szeretetüknek. Néha nehezemre esett áldozatként tekinteni rá, ugyanis szabadulása után is rendszeresen visszatért családjához, akikről jól tudta, hogy ártalmasak rá nézve, valami erő azonban mindig visszahúzta őt. Pont ezért nem igazán éreztem sikerélménynek az ő kitörését, mert folyamatosan a múlt és a jelen, a való és a kreált világ között lebegett. Az örökölt sors, a családi minták, a szélsőséges körülmények bizony rányomták a bélyegüket Tara életére és nekem úgy tűnt, hogy ezt szinte le sem tudta már vetkőzni.
Bevallom tetszett, de ennél azért többet vártam el ettől a könyvtől. Ha csak a történetre gondolok akkor az jó, de ha az olvasási élményre gondolok, akkor az már hiányos. Tetszett a felnőtté válás útja, az a fejlődés amin Tara keresztül megy, a múlttól való eltávolodása, saját egyéniségének a megtalálása. Mindezt szívesen olvastam, érdekelt is és gyakran hatással is voltak rám a szerző szavai. A könyv stílusával és hangulatával azonban nehezebben tudtam megbarátkozni, mert néha túl élesnek tartottam a váltást, néha magyarázat nélkül ért véget egy-egy történet, máskor pedig több magyarázatot is elbírt volna egy-egy helyzet.
Összességében tetszett a könyv, de szerintem ebben az esetben is az történt, hogy a felkapott figyelem és reklám jóval megelőzte a könyv igazi értékét. Ezért is hangolódtam rá annyira nehezen, mert úgy éreztem, kimondani azt, hogy ez egy nagyon jó könyv, már szinte alapelvárás. Igen, szerintem is jó könyv, de nem hinném, hogy annyira jó lenne, mint amilyen nagy hírnevet kapott.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A múlt csak kísértet; anyagtalan, lényegtelen, hatástalan. Súlya, jelentősége csak a jövőnek van.
A tanult lány
Partvonal Könyvkiadó Kft.
2019
Füles, Kartonált
431
