Ez egy csendes, kellemes és gyöngéd könyv. Egyszerre édes és keserű, örömteli és fájdalmas, akárcsak maga az élet. Az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, lágyan dallamos mint egy szonáta, ugyanakkor elsöprően mélyértelmű.
Egészen különleges és egyedi az a barátság, ami Gustav Perle és Anton Zweibell között alakul ki, ami egy életen át kitart. Gyermeki naivsággal és tudatlansággal próbálják ők megérteni a felnőttek világát, valamint a 2. világháború szörnyű dolgait, amiről ők oly keveset tudnak az idillikus kis svájci városkájukban. Gustav, egyedüli gyerekként nő fel mogorva és magába zárkózó anyjával, aki nem örül fia barátságának a zsidó fiúval, Antonnal. Ennek ellenére Gustav egyre jobban és jobban elkezd kötődni és részt venni barátja és családja életében, miközben telnek az évek és a két gyerekből felnőtt ember lesz. Gustav és Anton két teljesen különböző életútra térnek felnőttként, de mélységes és meghitt baráti kapcsolatuk egy életen át tart.
Egészen megindító és érzelmes az, ahogyan ez a két kisfiú próbálja megérteni a nagybetűs életet. Barátságuk hol elmélyül, hol eltávolodik, de mindig visszatalálnak egymáshoz és kölcsönösen segítik egymást a felnőtté válásban.
Egészen érdekes a regény felépítése és szerkezete is. Az első részben a két tízéves gyereket ismerjük meg, valamint családjaik életkörülményeit.
A második rész visszatér a múltba, ahol Gustav anyját, Emili-t ismerheti meg az olvasó, valamint magyarázatot kap arra, hogy honnan is ered komorsága és antiszemitizmusa. Gustav szüleinek története kicsit sem egyszerű, mégis magyarázatul szolgál a jelenbeli események alakulásáért.
A harmadik rész már a két felnőtt férfi életének alakulásával foglalkozik.
A regény cselekménye lassan és csendesen folydogál, főleg anya és fia szemszögéből kerülnek megvilágításra az élet nehéz dolgai. Ők ketten küzdenek egymással, egymásért és egymás ellen, miközben tudatlanságuk miatt az életnek csak egy bizonyos részét látják és ismerik. Egymásban próbálnak vigaszra lelni, de egyikük sem tudja hogyan kell szeretni, mert nem volt kitől tanulni a szeretetet. Szomorú és fájdalmas a köztük levő kapcsolat, ennek ellenére Gustav ragaszkodóan kötődik anyjához, akitől élete végégig reméli a szeretetet és az elismerést.
Az egész könyv hangulatára jellemző a melankolikus, borús és ködös érzés. Nincsenek nagy érzelmi megnyilvánulások ebben a könyvben, mégis magával tud ragadni a sok rejtett, ki nem mondott és elfojtott érzelem ami a kapcsolatokat jellemzi ebben a regényben.
A szeretet, a figyelem és az elismerés utáni vágyakozás jellemzi ezeket a kapcsolatokat. Ez legjobban anya és fia között nyilvánul meg, ahol az évekig tartó csendes és lágy kiáltozás szinte szomjúhozik a szeretet megélése után. Az anya-fia kapcsolatot felülírja a zsidóság, a 2. világháború, az emberség kérdése, amelyek lágyan szólnak a háttérben, mint egy csendes dallam, ugyanakkor válaszokat követelnek.
Hullámzóan váltakozó a hangulata a könyvnek, akárcsak egy szonáta dallama és ritmusa. Hol magával ragadnak az események és az érzelmek, hol elcsendesül és megpihen minden és csak várakozik.
Csodálatos történet a barátságról, az élet nehézségeiről, az egyén fejlődéséről, valamint a hétköznapok kiszámíthatatlanságáról és veszteségeiről.
Igényes, alaposan kidolgozott és színvonalas irodalomi mű. A könyv erőssége szerintem lágy és könnyed elbeszélési stílusa, amibe bele lehet feledkezni és el lehet merülni benne. Hitelesek és szerethetőek a regény karakterei is.
Az a legjobb benne, hogy nem a holokausztot helyezi előtérbe, hanem két fiú barátságát, ami akarva-akaratlanul is felveti ezeket a súlyos kérdéseket. Rengeteg a személyes dráma és veszteség ebben a könyvben, ennek ellenére sikerül átadnia egy olyan érzetet, ami simogatóan és gyöngéden hat az emberi lélekre. A nagybetűs élet esendősége, kiszámíthatatlansága és bonyolultsága az ami engem megfogott ebben a regényben.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Mert ilyen az élet. Sosem térhetünk vissza, ha valami egyszer már a múlté.
Gustav-szonáta
21. Század Kiadó
2017
Keménytábla, Védőborító
318
