Egy könyvsorozat, két kötet, ami az anyai szerepről, a barátságról, a kapcsolatokról, a gyógyulásról és arról szól, hogy mit kezdünk magunkkal, amikor minden, ami addig biztos volt, hirtelen darabokra hullik.
Arról szól, hogy a szeretet nem mindig tökéletes, néha hibázik, néha késik, néha fájdalmat okoz, A barátság lehet az a hely, ahol először igazán látnak minket, és az a hely is, amit a legnehezebb elveszíteni.
És arról, hogy az anyaság nem csak vér szerinti kötelék, hanem döntés, jelenlét, egy újra meg újra kimondott „itt vagyok” akkor is, amikor a másik talán már nem hisz benne.
Az első kötet, a Szentjánosbogár lányok, egy klasszikusnak induló, mégis mélyen rétegzett történet két lányról, akik semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis egymásban találják meg azt, amit a világ máshol nem adott meg nekik.
Kate és Tully barátsága nem idealizált, hanem valódi. Tele féltékenységgel, szeretettel, hibákkal és újrakezdésekkel. Ez az a fajta kapcsolat, amely nem attól erős, hogy tökéletes, hanem attól, hogy túlél mindent.
Kristin Hannah különleges érzékenységgel mutatja meg, hogyan alakul át egy tinédzserkori „örökké” ígéret egy felnőtt élet egyik legmeghatározóbb kötelékévé. A történet több mint három évtizeden át kíséri a szereplőket, és közben egyre inkább ráébreszt: az élet nem azt veszi el, ami nem fontos, hanem gyakran épp azt, ami a leginkább az.
És miközben végigkísérjük őket ezekben az években, kamaszkortól el egészen a felnőttkorig, lassan felismerjük: a legmélyebb kötelékek nem a hasonlóságból születnek, hanem abból, hogy valaki akkor is marad, amikor a legnehezebb.
Ez a történet nemcsak róluk szól, hanem rólunk is, a saját kapcsolatainkról, kimondott és kimondatlan érzéseinkről. És talán arról a csendes félelemről is, hogy egyszer elveszíthetjük azt, aki nélkül nem tudjuk elképzelni az életünket.
És itt ezen a fájdalmas ponton folytatódik Tully és Kate története a második kötetben.
Ez már nem a barátság története, hanem annak hiánya. A gyászé, amely nemcsak elvesz, hanem kérdez is: hogyan éljünk tovább, amikor az, akihez tartoztunk, már nincs?
A folytatás fájdalmasabb, sötétebb, mégis talán még fontosabb. Tully karaktere itt válik igazán teljessé: egy olyan nővé, aki életében először kénytelen szembenézni azzal, mit jelent felelősséget vállalni, szeretni, és valaki másért élni.
Kate lánya, Marah történetszála pedig különösen erős ebben a második részben, mert megmutatja, hogy a gyász nem egyenes út, hanem könnyen sodorhat minket rossz irányba, ha nem találunk kapaszkodót.
A három nő, Tully, Marah és Dorothy, története végül ugyanoda fut ki: a szeretet nem mindig ott kezdődik, ahol kellene, de még akkor is képes gyógyítani, amikor már mindent elveszettnek hiszünk. Talán ez a legnehezebb felismerés: hogy néha azok tartanak meg bennünket, akiktől a legkevésbé vártuk. Néha a második esélyek nem hangosak és látványosak, hanem csendben érkeznek, amikor már majdnem feladtuk.
A könyv nagyon jó példája annak, hogy a szeretet, bármennyire törött is, még mindig képes hidat építeni a múlt fájdalma és a jövő reménye között.
Ez a két könyv együtt egy érzelmi utazás: az első kötet a kapcsolódásról és a nagy szerelemről szól, a második a veszteségről és az újrakezdésről.
Kristin Hannah nem fél fájdalmat okozni az olvasóinak ezzel a két kötetével, de nem hagy magadra benne. Reményt és hitet is ad ezzel a történettel.
Akkor olvasd el ezt a két könyvet, ha valaha is volt egy olyan barátság az életedben, ami meghatározott, ha megtapasztaltad már, milyen elveszíteni valakit, aki az otthonod volt, és ha készen állsz arra, hogy elhidd a szeretet nem ér véget a hiánnyal, csak átalakul.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Ne add fel a hited, amíg nem muszáj, és akkor aztán főleg ne add fel.
Szentjánosbogár lányok - Repülj messzire!
Könyvmolyképző Kiadó
Kartonált
Palásthy Ágnes
