A könyv elolvasása után órákig nem tudtam egy másik könyvet a kezembe venni, mert annyira a hatása alá kerültem, hogy megszólalni se tudtam. Az eddig se volt számomra egy titok vagy meglepetés, hogy mennyire bátran, szókimondóan és érzékenyen tud Péterfy-Novák Éva írni. Na de ez a könyve abszolút minden elvárásomat felülmúlta, egyszerűen nem tudom, hogyan is lehetne szavakba önteni mindazt, amit ez a könyv „tud”.
Egyszerre felkavaró, elgondolkodtató, érzékeny, szívbemarkoló és egyedi ebben a témában. Számomra teljesen elképesztő az a bátorság, elszántság és akaraterő, ami ahhoz vezette az írónőt, hogy megannyi áldozat helyett ő szólaljon meg könyvében. Szerintem már maga ez a tény is felbecsülhetetlen. Annyira tapintatosan, érzékenyen és gyöngéden nyúl ehhez a szexuális bántalmazás tabu témájához, hogy az olvasónak a lélegzete is eláll miközben könyvét olvassa. Én egy délutáni olvasás ideje alatt olvastam ki úgy, hogy addig fel sem álltam míg az utolsó mondatához nem értem. Zseniális és briliáns az, amit ez a könyv közvetít, elmesél és megértet. Olvasmányos és épp ezért letehetetlen, annak ellenére, hogy nehéz megemészteni és feldolgozni a könyvben olvasott történeteket.
Nem az a szörnyű ebben a könyvben, amiről olvas az ember, hanem maga a tény, mindazok a horribilis dolgok, amik a valóságban is megtörténtek emberekkel. Az, hogy ezt a könyvet igaz történetek ihlették, nagyon sokat hozzáad a könyv hitelességéhez. Sosem mertem eddig ilyen mélyen belegondolni abba, hogy az örökölt sorsok, a gyermekkori traumák és a családi titkok milyen romboló hatással lehetnek az emberi sorsokra.
Ez a könyv nem csak, hogy felnyitotta a szemeimet, de egy olyan nézőpontváltást adott, amitől már semmi sem egyértelműen fehér vagy fekete. Az, hogy a szégyen, a bűnösség, az abúzus, a szexuális bántalmazás és a pedofília mennyire súlyos és tabu témák, talán ezzel a könyvvel vált igazán valóssá.
Péterfy-Novák Éva könyve egy mestermű, amiről nehéz véleményt alkotni, mert szerintem minden benne van a könyvében. Az írónő annyira közel megy ehhez a témához, amennyire csak lehet, és úgy szólaltatja meg szereplőit, hogy azok hitelesek legyenek. Hatásos és szívbemarkoló az, ahogyan generációkon keresztül ugyanazok a traumák és hiányosságok tovább öröklődnek. Mindez nem fikció, hanem maga a nagy betűs ÉLET, ami tele van szörnyű dolgokkal, amikről a legtöbben nem is beszélnek. A bűn és a bűnösség kérdése súlyos téma ebben a könyvben, ugyanúgy ahogy a tettes és az áldozat szerepe gyakran összemosódik. Nincsenek egyértelmű bírálatok és ítéletek, mert nagyon vékony a határ a tettes és az áldozat szerepe között. A két szálon futó esemény pont ezt próbálja nem megértetni, mert a megérthetetlent nem lehet megérteni, csupán megmutatni és felfedni a bántalmazott és a bántalmazó ok-okozati viszonyait. Egy kisfiú, egy kislány, egy anya, egy nagyapa felváltva kerülnek tettes és áldozat szerepébe, és ilyenkor már nem csak az egyéni, hanem a kollektív bűn is megkérdőjelezhető. Mert ha csak az egyéni szemszöget nézi meg az ember, akkor mindegyik szereplő a saját igazságát éli meg, ami csak akkor érthető meg, ha valaki ugyanabba a helyzetbe kerül. Az, hogy a bántalmazás több szemszögből kerül megvilágításra ebben a könyvben, nem magyarázatként szolgál, csupán tényként. Mindenki másképp éli meg saját traumáit, ami egészen mélyen ki van fejtve ebben a könyvben.
Ki a tettes? Ki a bűnös? Ki a hibás? Ki fizet meg érte? Ki hozza helyre? Helyre lehet-e hozni? Ezek mind olyan kérdések, amiket az olvasó csak egyénileg tud megválaszolni.
Az tény, hogy a könyv minden egyes mondatában lehet érezni a sok évnyi alapos és precíz munkát, amit az írónő egy pszichológus segítségével véghez visz. Félelmetes és meghökkentő végigolvasni ezt a fájdalommal és szenvedéssel teli történetet, ugyanakkor szükséges. Képtelenség ezt a könyvet elfelejteni, mert egyedi és tényleg nagyon jól megírt és megszerkesztett. Annyira mélyen behatol az emberi lélektan sötét bugyraiba, hogy az valami hihetetlen. A hibás és sérült viselkedésminta megtanulása gyermekkorban súlyos következményekkel jár, amit ez a könyv fejt ki a legjobban.
Az tetszett benne, hogy az írónő nem foglalt álláspontot, nincs ítélkezés bántalmazó és bántalmazott fölött, mert ez egyszerűen lehetetlen is lenne ebben az esetben. Hogyan is lehetne ítéletet kimondani egy rossz és egy még rosszabb között? Nincs olyan, hogy bűnös és bűnösebb. A bűn az minden esetben bűn.
Kedvenc idézetem a könyvből:
…az állatok még tudják, hogyan kell az utódokat gondozni. Mert az állatok ösztönből szeretnek. Az ember viszont már kezd elkorcsosulni, és érdek nélkül nem tud szeretni.
Apád előtt ne vetkőzz
Libri Könyvkiadó Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
213
