Egy olyan fejlődésregény került ezúttal a kezembe, aminek melankolikus és lassú hangulatára mindenképp rá kell hangolódni.
Eleinte nehéz lehet megérteni miről is szól ez a könyv, ugyanis cselekménye nem valami dinamikus vagy pörgős, de a könyv lényege pont a lelassulásban van. Abban a csendes magányban, ahol fontos témák kapnak helyet, mint a gyász, a barátság, a párkapcsolatok és a szerelem.
Egészen különleges ennek a könyvnek a felépítése, ugyanis kissé vontatott és bújtatott formában vannak a fontosabb mondanivalók elrejtve.
Nagyon lassan épül fel minden ebben a regényben, ahol a harmincas évei elején járó Caseyt ismerjük meg, aki nem csak írói válsággal küzd, hanem édesanyja elvesztésével is. A gyász érzése, valamint az az életválság, amiben a regény főhősnője találja magát, olyan lelki folyamatokat indít el benne, aminek egészen érdekes a végigkövetése. A gyász mellett egy szerelmi háromszögbe is betekintést kapunk, ahol több olyan érzés és érzelem kap helyet, amelyek egyfajta önismereti útra indítják el a könyv főszereplőjét.
Ezen az úton nem csak édesanyja elvesztésével, hanem egy volt párkapcsolat végével is meg kell küzdenie a főszereplőnek, aki a gyásszal és veszteséggel járó érzéseket, regényírás közben próbálja feldolgozni.
Az az apátia, melankólia és nyomott érzés, ami eluralkodik a regény főszereplőjén, nagyon rányomja bélyegét a könyv hangulatára.
Olvasás közben egy folyamatos hullámvasút érzése van az embernek, mert hol magával ragad a könyv és csak úgy visz a történet, hol pedig teljesen maga alá gyűr nyomott hangulatával.
Bár Casey lelki vívódásai és az ő lelki fejlődése a leghangsúlyosabb ebben a könyvben, azért mellette olyan kisebb-nagyobb történetek folynak a háttérben, amelyek valamilyen szinten hozzájárulnak a főszereplő fejlődéséhez.
Az írói közeg, a könyvutalások, az irodalmi utalások, az idézetek mind érdekesek ebben a könyvben, de néha kicsit nehéz felvenni a fonalat olvasás közben és megérteni, merre is tart az egész regény.
Nehéz volt elvonatkoztatni a könyv írásmódját, hangulatát magától a könyv történetétől és mondanivalójától. Tetszettek benne azok a részek, amelyek a komolyabb témákat dolgozták fel, de valahogy nehéz volt megérteni vagy ráhangolódni a főszereplő életére, érzéseire.
Számomra ez nem volt egy gördülékeny olvasás, sokszor nehéz volt megérteni azt a fajta írásmódot amiben az elbeszélés gyakran nagyon vontatott és néha túl erőltetett.
De ezen néha javított az a folyamat, amiben elég részletesen rá lehet látni egy olyan harmincas nő életére, aki egyszerre túl sok életválsággal küzd meg.
Az ő útkeresése és önismereti folyamata a legérdekesebb ebben a könyvben, még akkor is ha ez sorok és történetek közé van bújtatva.
Egy lassú önismereti és önfejlesztői folyamatnak a végeredményét lehet elolvasni ebben a könyvben, amiben életszagú problémák, mint hivatás, munkavállalás, gyerek kérdés, szerelem és írói tehetség kapnak helyet.
Számomra ez egy tényszerű fejlődésregény volt, amiben bár voltak érzelmek, ezek mégsem direkt módon voltak közölve, hanem sorok közé bújtatva. A lelki mélységek is olyan történetekbe voltak ágyazva, ahol nem minden volt egyértelmű, ezért az olvasóra volt bízva, hogy levonja a megfelelő következtetéseket.
Az számomra viszont a könyv végén se derült ki pontosan, hogy a sikertelenséggel, gyásszal, elhagyatottsággal, gyermektelenséggel és kész káosszal küzdő fiatal nő, rátalált e arra az útra, amin ő önazonos és boldog tud lenni.
Bár ez nem egy tipikus fejlődésregény, mégis vannak olyan elemei, ami miatt érdekes élmény volt ezt a könyvet olvasni. Mivel egy irodalomkedvelő fiatal nő gyászáról és útkeresési folyamatáról szól, ezért könnyű lehet az ő életével azonosulni, ugyanis a történetekben saját félelmeinkre, szorongásainkra, gondolatainkra és érzéseinkre ismerhetünk.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Nem azért írok, mert mondanivalóm van. Azért írok, mert ha nem írok, akkor még rosszabb minden.
Írók és szerelmek
21. Század Kiadó
2022
Keménytábla, Védőborító
288
