Vannak könyvek, amelyekben a főszereplőt már az első oldalakon a szívünkbe zárjuk, és vannak olyanok, amelyek lassan érik el, hogy másképp nézzünk a világra. Számomra ez a történet mindkettőt megadta. Elizabeth Zott különös, makacs és sebezhető alakja hamar közel került hozzám, miközben a története újra és újra megállított egy gondolat erejéig. Olvasás közben sokszor eszembe jutott, mennyi vágyunkról mondunk le pusztán azért, mert mások elhitetik velünk, hogy nincs jogunk hozzájuk.
Elizabeth Zott egy különleges, emlékezetes karakter: intelligens, szókimondó, makacs, és akkor is ragaszkodik ahhoz, hogy hű maradjon önmagához, amikor ezért súlyos árat kell fizetnie. Különösen szerettem benne, hogy nem akar mindenáron szerethető lenni. Szeretné végezni a munkáját, használni a tudását, és megkapni azt a tiszteletet, amely férfi kollégáinak magától értetődően jár. Egyszerre csodáltam az elszántságát, és fájt látni, mennyi akadályt gördítenek elé.
Elizabeth és Calvin kapcsolatában az fogott meg leginkább, hogy valóban látják egymást. A köztük működő kémia mellett ott van a szellemi összhang és annak ritka öröme, amikor valaki előtt nem kell kisebbnek mutatnunk magunkat.
Különösen jólesett olvasni, hogy Calvin számára Elizabeth tudása és határozottsága vonzó, és kíváncsi arra, hogyan gondolkodik. Elizabeth pedig mellette megtapasztalhatja, milyen érzés, amikor komolyan veszik, és a véleményére is figyelnek. A közös beszélgetéseikben, vitáikban és apró gesztusaikban számomra éppen ez a kölcsönös érdeklődés tette igazán hitelessé a szerelmüket.
A történet humorát is nagyon szerettem. Elizabeth tudományos szemlélete, őszintesége és a főzőműsorhoz való különc hozzáállása sokszor megmosolyogtatott, miközben a háttérben komoly kérdések húzódtak. Veszteségről, anyaságról, kiszolgáltatottságról és újrakezdésről olvastam ebben a csodálatos könyvben, olyan helyzetekről, amelyekben az embernek akkor is tovább kell mennie, amikor még fogalma sincs, hogyan lesz rá ereje.
Volt, hogy még mosolyogtam az egyik mondaton, a következőnél pedig már összeszorult a torkom. Ez az érzelmi kettősség tette számomra annyira emberivé a történetet: a nehézségek között is jutott hely a derűnek és a reménynek.
Különösen szépnek találtam, ahogyan Elizabeth hatni kezd a nőkre, akik a képernyő előtt figyelik. A receptjeivel együtt bátorságot is ad nekik: hogy komolyan vegyék a saját gondolataikat, merjenek többre vágyni, és megkérdőjelezni a nekik kijelölt szerepeket.
Meghatott, hogy sok nő az ő szavait hallva először érzi úgy, hogy a véleménye számít, és a vágyai is figyelmet érdemelnek. Elizabeth úgy szól hozzájuk, mintha magától értetődő lenne, hogy képesek tanulni, dönteni és változtatni, miközben sokan közülük egész életükben ennek az ellenkezőjét hallották.
Közben ő maga is küzd, hibázik, és próbál helytállni a veszteségei mellett. Ettől vált számomra igazán szerethetővé: az elszántsága mögött végig éreztem a sebezhetőségét is. A könyv végére azon kaptam magam, hogy a saját, régóta halogatott vágyaimra gondolok. Azokra, amelyekről talán túl hamar hittem el, hogy már késő megvalósítani őket.
Ez egy szellemes, humoros, megható és elgondolkodtató olvasmány, amelynek a főszereplője még sokáig velem fog maradni. Elizabeth Zott arra emlékeztetett, milyen könnyen megtanulunk kevesebbet kérni az élettől, mint amennyire valójában vágyunk, és milyen bátorság kell ahhoz, hogy ezen változtassunk.
Kedvenc idézetem a könyvből:
De miért ritkák az olyan emberek, akik azt mondják, amit gondolnak?
Minden kémia
Animus Kiadó
2025
Puhatáblás, Ragasztókötött
436
Goiten Veronika
