Emma Donoghue neve „A szoba” elolvasása után számomra mélyen elraktározódott. Mivel annyira tetszett az írónő stílusa, ezért egy újabb könyvvel próbálkoztam, aminek elsősorban a titokzatos és sokatmondó borítója fogott meg.
A „Hétpecsétes titok” egy nagyon átfogó képet mutat be az angol társaság megtévesztő világáról, a női sorsok drámájáról és a szerelem erejéről.
A történet a 19. század Londonában indul, két meghatározó nővel, akik egy megtörtént esemény főszereplői. Emily, a nőmozgalmak élharcosa, Helen, a jómódú házas asszony. A két nő élete teljesen különbözik, más életutat élnek és más nézeteket vallanak. Emily, a lázadó és harcos, Helen pedig a boldogtalan házasságába belefásult asszony.
Jó pár év elteltével találkoznak újra, amikor Emily váratlanul, Helen házassági válságainak közepébe kerül. Helen házassága válással zárul, ami a két nő hírnevét megkockáztatja.
Az akkori Angliában egyikőjükre se néztek jó szemmel. Emily-t megvetették feminista nézetei miatt, Helen-t pedig házasságtörése miatt. Mintha mindezek a vádak nem lennének már így is elég megterhelőek, a két asszony egymáshoz fűződő különleges kapcsolatát is megkérdőjelezik. Emily-t súlyos társadalmi vádak és előítéletek érik, miközben meg kell küzdenie saját nézeteivel és mindazzal, amit független nőként képvisel.
Valóság és fikció találkozik ebben a regényben. Valóság az a történelmi és társadalmi háttér, amit a könyv ábrázol, fikció a kitalált történet egy-egy része, még akkor is ha egy rég történt esemény mozzanatai lettek újra feldolgozva.
Nagyon érdekes volt a viktoriánus Angliáról olvasni, ami egy különleges hangulatot adott a könyvnek. Kőkemény valóság, kőkemény hiedelmek és előítéletek, kevés romantikával. Főleg a válásról alkotott korhű kép az, ami leginkább visszaadta a könyvben, azt a komor és cseppet sem igazságos korrajzot, amiben az akkori emberek éltek. Jó a korrajz, csak kicsit unalmas.
Megnyerő a különböző szereplők karaktere, akik mind tele vannak hibákkal és tökéletlenségekkel, ezt mégis könnyebben tudják elviselni, ha közben mások hibáira koncentrálnak.
Nem mondom azt, hogy egy könnyű olvasmány volt, kevés benne a cselekmény, helyenként kicsit vontatott és nehezen lehet vele haladni.
Akik szeretik a viktoriánus Angliáról szóló történeteket, lassan folydogáló eseményekkel, azoknak azonban mindenképp ajánlom a könyvet.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Egy úriember mindig úriember marad, kivéve, ha egy úrinő megfeledkezik az úrinői mivoltáról.
Alexandra Kiadó
2013
Keménytábla, Védőborító
456