Megan C. Hayes: Boldogságútlevél

A könyvpiacon az utóbbi években több olyan könyv is megjelent, ami a boldogság irodalmát és lélektanát tanulmányozza. Ez az önfejlesztő és önismereti könyv is egy igazi kincs, ugyanis röviden és tömören egy földkörüli utazással ajándékozza meg olvasóit, valamint egy olyan vizuális élménnyel, ami szemet gyönyörködtető és nagyon ízléses.

Ez az interaktív könyv, különböző országokba és földrajzi helyekre kalauzolja el olvasóit, ahol egy keveset megtudunk arról, hogy az adott ország lakosait mi jellemzi, valamint miben találják meg a boldogságukat.

Rövid történeteken keresztül, elsőnek furának tűnő szójátékokon keresztül életérzések és élettapasztalatok jönnek át.

Ezek a szavak és történetek az illusztrációkkal együtt egy teljes egészet alkotnak. A történetmesélés ereje, a kimondott szavak és a képek segítenek megérteni azt, hogy az életben néha nagyon kevés dolgok kellenek ahhoz, hogy boldogak és kiegyensúlyozottak legyünk.

Ez a kis könyvecske több fejezeten keresztül rávilágít arra az egységre, ami otthonunk, környezetünk, a természet és emberi kapcsolataink között van.

Elolvasva ezt a könyvet, egyre közelebb kerülünk olyan országok kultúrájához, akik test és lélek közötti szoros kapcsolatra világítanak rá. Minden egyes ország vagy népcsoport, ami megjelenik ebben a könyvben, arról a vágyról mesél, ami minden élő embert foglalkoztat, a boldogság utáni sóvárgás és vágy.

Roppant érdekes és izgalmas végigolvasni azt, hogy különböző kultúrák hogyan vélekednek a boldogság fogalmáról.

Lehet a boldogság egy tárgy, egy séta a természetben, egy baráti beszélgetés vagy egy belső érzés.

Több kontinensen, több országon és nemzetiségen keresztül vezet minket végig ez a könyv, megismerve azokat a tipikus viselkedés- és gondolkodási mintákat, ami miatt boldognak érzik magukat az ott élő emberek.

Olyan ez a könyv, mintha olvasóként egy kalandos utazásban venne részt az ember, ahol a természet fontosságáról, a hygge és lagom szellemiségéről, a meditáció és az önismeret fontosságáról olvashatunk.

Hatalmas élmény ez a könyv, rengeteg információval, tudásanyaggal és érdekességgel tud megajándékozni, amiket könnyedén be lehet építeni a mindennapok rutinjába.

Gondolatébresztő számomra ez a könyv, ugyanis fő üzenete a tudatos életmód, ahol egyensúlyban van a munka és a magánélet, valamint a pillanat megélése.

Nagyon szórakoztató időtöltés volt elolvasni ezt a könyvet, a boldogságkeresésről olvasni önmagában is élvezetes, főleg akkor ha a könyvben olvasott tippeket és tanácsokat a mindennapokba is be tudjuk iktatni.

Olyan ez a könyv mint egy kéziszótár, amit bármikor és bárhol fellapozhatunk, ha egy kis inspirációra vagy kapaszkodóra van szükségünk.

A lefordíthatatlannak tűnő szavak és kifejezések életérzéseket adnak tovább, amelyek a boldogság megannyi árnyalatára világítanak rá.

Azok az életérzések és játékos szavak, amelyek ebben a könyvben megjelennek, mindenkire motiválóan tudnak hatni, ugyanis a boldogság gyakran közelebb van hozzánk, mint az elsőre gondolnánk.

Ez a könyv nem a boldogság receptjét írja meg, de nagyon jó tippeket és ötleteket ad arra nézve, hogy milyen lehet egy-egy boldogsággal teli pillanat, amihez elegendő egy érzés, egy ölelés vagy a kedvenc tárgyunk.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Emlékeztető, hogy bár néha nehéz, gondoljunk arra, milyen hálásak lehetünk azért, hogy élünk.

Boldogságútlevél Book Cover Boldogságútlevél
Megan C. Hayes
HVG Könyvek
2021
Vászonkötés
144