Mikor kezembe vettem ezt a könyvet, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire a hatása alá fogok kerülni. Mély lélektani könyvnek és felnőtt tanmesének tartom. Ugyanakkor szülőként olvasva ezt a könyvet, akár gyereknevelési könyvként is megállja a helyét, hiszen nagyon sok pszichológiai és életmódbeli igazság van benne megfogalmazva.
Minél több idő telik el a könyv olvasása óta, annál jobban érlelődik bennem a könyv mondanivalója és mély üzenete.
Ez az első könyvem amit az iráni írónőtől olvasok, de biztos, hogy nem az utolsó. Nagyon sokat hozzátett a könyv hangulatához és értékéhez az a dolog, hogy egy ilyen mély értelmű könyvet egy iráni nő írt meg, tudván azt, hogy milyen szerepet töltenek be a nők Iránban.
Mielőtt elkezdtem volna olvasni a könyvet, sokáig néztem a könyv borítóját, ami annyira megnyerő és szép. Csodálatosan ábrázolja a könyv borítója azt az ártatlan, tiszta lelkű és okos kisfiút, aki a könyv főszereplője.
A könyv cselekménye két szemszögből van elmesélve. Az egyik hang, az ötéves Saháb hangja, aki lázadásból nem beszél, így próbálja büntetni szüleit és azokat, akik ez miatt fogyatékosnak gondolják és kigúnyolják. A másik hang, Saháb édesanyjáé, aki férje és gyereke között próbál igazságot tenni, miközben nagyon szenved gyereke némasága, valamint férje nemtörődömsége miatt.
A kerettörténet által nem csak Saháb családját, rokonait és az iráni kisvárosi lakóközösséget ismerhetjük meg, hanem az iráni kultúrát, szokást és a családban betöltött szerepek fontosságát is.
Saháb, az ártatlan és naiv kisfiú, azért menekül a némaság világába, mert úgy érzi, hogy családja nem törődik vele, a felnőttek nem értik meg őt, a gyerekek pedig csak kigúnyolják és kihasználják. Egy fantáziavilágot alakít ki magát, benne két elképzelt kis baráttal, akik valójában lelki világának két különböző vetületét ábrázolják. Saháb, bátyja és kishúga mellett, nehezen tud érvényesülni, nem érti a felnőttek világát, és csak arra vágyik, hogy édesapja elfogadja őt olyannak, amilyen, és szeresse.
Egyszerre csodás és megdöbbentő végigkísérni Saháb lelki válságát, miközben a kisgyerekből egyszercsak felnőtt lesz, aki mindvégig egyedül magára számíthatott.
Az, hogy egy ötéves kisfiú a némaságot választja, valójában egy égbekiáltó lázadás, ellenkezés és segélyhívás. De a körülötte lévő felnőttek annyira elvannak a saját életük nehézségeivel és problémáival, hogy nincs idejük és energiájuk arra, hogy segítsenek ennek a gyereknek megérteni a világot és megadni neki azt a feltétel nélküli szeretetet, ami alapból minden gyereknek jár(na).
Fájdalmas, megható és szívszorító olvasni ennek az elveszett, magára hagyott és védtelen gyereknek a történetét, akire senki sem figyel fel, mindenki megbélyegzi őt fogyatékosnak, miközben benne egy okos, ügyes és jóhiszemű gyerek lakozik.
A kiszolgáltatott és védtelen gyerek mellett, az édesanya is jelentős meghatározója a regény cselekményének. Az ő helyzete se egyszerű, ugyanis álmait, vágyait, munkáját áldozza fel a család érdekében, mindazért hogy meglegyen a látszata annak, hogy ők egy boldog és harmonikus családban élnek. De az igazság az, hogy ő is szenved. Szenved férje nemtörődömsége, ridegsége és felülrendeltsége miatt. Iráni nőként nem sok joga van, számára az egyetlen beteljesülést az anyaság és a háztartás vezetése jelentheti.
Az édesapa karaktere a legtaszítóbb a regényben, akitől mindegyik családtag tart és fél. Az ő szemszögét nem is igazán ismerjük meg, hiszen ő nem szólal meg, csak a regény utolsó részében, egy pár rövid mondat erejéig. Családapaként úgy gondolja, hogy egyetlen feladata a család megélhetésének a biztosítása. Nem érti meg fiát, nem lát bele gyermeke lelkébe és nem tudja támogatni és segíteni feleségét. Nemcsak ötéves fia ellen vét, hanem egész családja ellen, mikor megvonja tőlük szeretetét, gondoskodását és idejét.
És ekkor tevődik fel a kérdés: Meg lehet-e bocsátani egy olyan gyermekkort, ami tele volt sérelmekkel, mulasztásokkal és bántalmazásokkal? Erre a kérdésre a regény utolsó mondatában kapunk választ.
Édesanyaként, nekem nagyon sokat adott ez a könyv. Megint rávilágított arra a tényre, hogy milyen törékeny és egyedi is a gyermekek ártatlan lelki világa és mennyire fontos erre kellőképpen odafigyelni. A regény olvasása közben újra és újra rádöbbentem arra, hogy milyen hatalmas felelősséggel is jár a gyereknevelés, milyen könnyen és hamar el lehet rontani dolgokat. De ha az ember időben észreveszi, mindig javíthat rajta, mert a gyerekek csodás világa mindig mindenre nyitott, ami szép és nemes.
Legfontosabb üzenete a könyvnek, hogy gyereket könyvből nem lehet nevelni, csak szívből és szeretettel. Egy gyereknek, mindössze csak ennyire van szüksége.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A szavaknak ereje van. Ha a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időben alkalmazod, mások csak úgy füstölögnek a méregtől, anélkül hogy bármilyen testi erőszakot alkalmaznál.
A megbocsátás könyve
Tericum Kiadó Kft.
2016
Keménytábla, Védőborító
264
