önfejlesztő

Katja Pantzar: Sisu és én

Azért szeretem olvasni az ilyen jellegű könyveket, mert teljesen ki tudnak kapcsolni, egyszerűen testileg-lelkileg is jól esik egy ilyen, szinte már habkönnyű, ugyanakkor nagyon kedves és tanulságos kis könyvet olvasni. Ezekben a könyvekben az a jó, hogy nem terhelnek meg, sőt olvasásuk által az ember megkönnyebbül, erőt kap és újabb motivációt a mindennapokhoz. Első látásra és olvasásra úgy tűnhet, hogy a könyv semmi újat nem mond, ugyanis mindazt amit ebben...

Tovább...

Vigh Bori: Hogyan menjünk világgá

Első ránézésre azt gondoltam, hogy ez a könyv kizárólag világutazóknak szól, sőt olyanoknak, akiknek ebben már nagy gyakorlatuk és rutinosságuk van. És ez tényleg így is van, de úgy gondolom ez több mint egy útikönyv, számomra ez egy önfejlesztő és egyben önismereti könyv is, épp ezért bárki elolvashatja. Már a legelején, a bevezető résznél egyből éreztem azt, hogy ez az én könyvem. A bevezető rész szerintem nagyon jó lett, mivel...

Tovább...

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Miután elolvasok egy ilyen jellegű könyvet, gyakran érzem azt, hogy eláll a lélegzetem, ugyanis mélyen megérint mindaz, amit a könyvben olvasok. Ezt a könyvet nem lehet csak objektíven vagy kritikus szemmel olvasni, csakis úgy ha az ember megnyílik előtte és beengedi mindazt, ami teret kíván magának. Ha valaki egy igazán értékes és alapos személyiségfejlesztő könyvet keres, akkor szerintem Orvos-Tóth Noémi könyve remek választás lehet, ugyanis rengeteget tanulhat belőle az ember....

Tovább...

Tara Westover: A tanult lány

Ez a könyv számomra annyi meglepetést tartogatott, amire még csak gondolni se mertem volna. Vannak könyvek, amelyektől már eleve sokat vár el az ember, főleg ha tudja, hogy ez egy igaz történet. Ezt az elvárást csak még jobban fokozta az a tény, hogy mennyire közkedvelt és szinte már „híres” ez a könyv, és bizony én mint olvasó elég nagy nyomást éreztem magamon mikor kezembe vettem. Az tény, hogy ez nem...

Tovább...

Mo Gawdat: Boldogságképlet

Mikor először kezembe került ez a könyv, nehéz falatnak tűnt és akkor még csak nem is sejtettem mennyire tömény és tartalmas lesz. Egyértelmű volt számomra, hogy ez egy önfejlesztő könyv, de azért sok mindenben eltér az eddig elolvasott könyvektől. A legfontosabb és szerintem a legjobb ebben az önsegítő és önismereti könyvben az, hogy a szerző személyes tapasztalata és története csodásan ötvözi a könyv valamivel szárazabb és analitikusabb részeit. Nekem nagyon...

Tovább...

Dr. Csernus Imre: Egy életed van

Csernus Imre összes könyvét olvastam már és nem titok az a tény, hogy nagy rajongója vagyok szókimondó és egyenes mondásainak. Életem különböző szakaszaiban olvastam könyveit, és minden alkalommal éreztem a változást, gondolataimban és cselekedeteimben egyaránt, könyvei elolvasása után. Ez a könyv valósággal elvarázsolt, ugyanis annyira lényegre törően, koncentráltan és egyszerűen adja át üzentét, hogy ehhez már semmit sem lehet vagy kell hozzáfűzni. Biztos vagyok benne hogy ez a könyv sok...

Tovább...

Stanzel Viktória: Ralf

Meglepett ez a könyv, mert egy mesekönyvre számítottam, amit úgy gondoltam, hogy esténként együtt olvashatok a gyerekemmel. Mielőtt erre sok került volna, inkább én olvastam el egyedül a könyvet és alaposan leteszteltem. És már az első mondatok után rájöttem, hogy ez a könyv talán nem is gyerekeknek szól, sokkal inkább felnőtteknek. Annyira elgondolkodtatott a könyv, hogy mivel csupán néhány kis oldalból áll, ezért különböző napokon és különböző hangulatomban olvastam el,...

Tovább...

Nagy Judit: Üsd ki a pánikod!

Imádnivaló ez a könyv, engem annyira megfogott, hogy még mindig a hatása alatt vagyok. Annyira frappáns, lényegre törő, humoros és gyakorlatias, hogy az valami hihetetlen. Számomra nagy élvezetet nyújtott a könyv olvasása, főleg azért, mert egy olyan nő ír a pánikról, aki már a poklok poklát is megjárta ezzel a betegséggel és ezért hitelesen és őszintén tud róla írni és mesélni. Nem valami nagy titok vagy meglepetés az a tény,...

Tovább...

Shunmyo Masuno: Az egyszerű élet művészete

Ez az a könyv, amit akár egy délután alatt, csupán néhány óra leforgása alatt könnyedén és gyorsan ki lehet olvasni. Nem igényel valami nagy gondolkodást, semmi eget rengető dolog nincs benne, mégis elgondolkodtatja olvasóját. A könyv tartalmilag és szerkezetileg is nagyon egyszerű, száz egyoldalas kis tanácsokból áll, amelyeket akár napi olvasásra is le lehet bontani, de a könyv folyamatos olvasása is kivitelezhető. Ezek a bölcsességek a zen-buddhizmus alapelveire épülnek, de...

Tovább...

Végh-Fodor Mónika: Mesetréning

Végh-Fodor Mónika könyve egy kellemes és bájos olvasmánynak bizonyult, ami könnyed és lágy módokon olyan mély alapismereteket közvetített, amitől kedvet kaptam a mesék olvasásához. Felnőttként az a téves hit él bennünk, hogy a mesék kizárólag gyerekeknek vannak. Ez a könyv pedig pont ezt a tévhitet cáfolja meg, ugyanis a mesék elsősorban felnőtteknek szólnak. Eredetileg felnőtteknek szánták a meséket, amikből a felnőtt ember életvezetési tanácsokkal és bölcsességekkel gazdagodhat. Ez a rövid...

Tovább...