Bárcsak tudnám mi a megfelelő szó ennek a könyvnek a leírására vagy legalább egy olyan találó szó jutna eszembe, ami teljesen összefoglalja legalább azt az érzést, amit ez a könyv kiváltott belőlem. De mivel ezt a sok érzelmet és gondolatot, ami most épp kering bennem, lehetetlen lesz csupán egy szóval kifejezni, ezért inkább azokról a benyomásokról fogok írni, amiket ez az igazán különleges könyv kiváltott belőlem.
Persze nagyon kézenfekvő lenne azt mondani, hogy ez a könyv ízig-vérig őszinte, de ez még csak meg sem közelíti azt amiről ez a könyv valójában szól. A rengeteg kudarc, fájdalom, kétségbeesés és veszteség után, amit ebből a könyvből kiolvastam, folyamatosan csak az a kérdés járt a fejemben: Mi a szeretet? Milyen a szülői, és főleg az anyai szeretet?
És mióta elolvastam ezt a könyvet, és végigszenvedtem annak az édesanyának a történetét, akinek alig tizenhat éves fia hét iskolatársát és még két felnőttet hidegvérrel megöl, úgy érzem csak még inkább össze vagyok zavarodva és értetlenül állok az egész előtt.
Ez a könyv egy levélsorozatból áll, olyan levelekből, amiket az édesanya ír férjének, azzal a céllal, hogy valahogy közelebb kerüljön ahhoz, hogy miért is lett fiából egy tömeggyilkos. Miközben Eva, az édesanya szó szerint darabjaira szedi előző életét, megvizsgálva házasságát, karrierjét, szülői szerepét és benne fia, Kevin életét, folyamatosan ott lebeg az olvasó előtt az a kérdés: Ki a felelős egy ilyen tragédia bekövetkezte után? Vajon a felelősség egyéni vagy kollektív szinten keresendő?
Én bevallom, a könyv elején egészen zavartan és értetlenül álltam a történet előtt, annak ellenére, hogy a fülszöveg alapján egyértelmű volt, miről is fog szólni. Valami miatt mégis nehezen tudtam eleinte ráhangolódni és folyamatosan egyfajta ellenszenvet éreztem iránta. És ez a taszító érzés kb. a könyv feléig meg is maradt, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy átbillen az egész egy olyan történetbe, ami már mintha egy krimire vagy thrillerre hasonlítana. Innentől kezdve már csak faltam az oldalakat, mert annyira kíváncsi voltam arra, hogy hova is lehet még építeni ezt a könyvet. És akkor, szinte az utolsó oldalakon egy akkora csavart vesz az egész könyv, hogy ott szó szerint lesokkoltam.
Szóval számomra ez az a könyv, amivel a legtöbb bajom gyűlt meg, amivel folyamatos harcban voltam és a végén már nagyon vártam a feloldozást. És én megkaptam ezt a feloldozást egy olyan mondatban, amit Kevin mond az édesanyjának és ami némiképp választ ad a sok miértre. Szerintem ebben a mondatban minden benne van, de legfőképp az őszinteség és a gyermeki sebezhetőség, még akkor is ha ez már a felnőtt Kevin szájából hangzik el.
Ez a könyv mélyen és élesen belevág olyan témákba, amiknek hangos kimondása tabunak számít, sőt mai társadalmunkban egyenesen elítélendő. Az anyaság, a szülői szerep, a gyerekvállalás, az oktatás és még megannyi fontos és égető téma, amire nehéz egyértelmű válaszokat találni.
Bár a könyvet néhány nap alatt kiolvastam, mégis úgy érzem, hogy időre van szükségem ahhoz, hogy feldolgozzam mindazt amit ebben a könyvben olvastam. Annyira bonyolult benne minden gondolat és érzés, hogy lehetetlen csak fehéren-feketén látni az anya, a család és a szülők szerepét az egész tragédiában.
Húsba vágóan fájdalmas ez a könyv, és talán szülőként van a legnagyobb hatása. Ez a könyv egyszerre félelmetesen jó és félelmetesen ijesztő. Az anyai szemszög, valamint az élet górcső alá való vetése borzasztóan nagy hatást tud gyakorolni az olvasóra, ugyanakkor tartalmilag már kicsit sem egyszerű feldolgozni. Nagyon sok türelmet, empátiát és nyitottságot követel meg ez a könyv, de az őszintesége, kegyetlensége és a mély értelműsége, valahogy paradox módon mégis fájdalmasan harmonikus.
Amennyire félelmetes, pont annyira csodálatos látni és olvasni azt, hogy egy édesanya ennyire lecsupaszítja a lelkét, megmutatva lelke legsötétebb zugait, gondolatai legszörnyűbb változatát. Ezt a könyvet elolvasása után nehéz letenni, mert akarva-akaratlanul az ember részévé válik és bizony mély sebeket és megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Csak olyanokat lehet szenvedésnek kitenni, akiknek van lelkiismeretük. Csak olyanokat lehet büntetni, akiknek meghiúsítható reményeik vagy eltéphető kötelékeik vannak, akiket érdekel, hogy mások mit gondolnak róluk. Igazából csakis azok büntethetők, akik egy kicsit már jók.
Beszélnünk kell Kevinről
Gabo Kiadó
2016
Keménytábla, Védőborító
440
